A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázati bemutató és felkészítő körútja részeként a BGA Felvidék, s. r. o.  munkatársai szombaton este a rimaszombati Csillagházban mutatták be nyílt pályázati programjait, a pályázás és az elszámolás folyamatát.

 

Czibula Ádám, a BGA Felvidék  s.r.o. (ezen a néven 2018. január 1-től, azelőtt BGA Komárom) ügyvezető igazgatója bemutatta a szervezet rövid történetét, szerkezetét, működését és a tervezett változtatásokat is.

 

 

 hirdetes_810x300  

A BGA Zrt. 2012-ben Romániában Erdély területén és Szlovákiában a Felvidéken nyitott leányvállalatot. Az önálló jogi személyiséggel rendelkező társaságok legfőbb feladata, hogy segítsék a regionális pályázatok lebonyolítását, tartsák a kapcsolatot a támogatottakkal és segítsék a pályázatokkal kapcsolatos kérdések megoldását.

 

A Nemzetpolitika Kutatóintézet háttéranyagokat készít a Magyar Kormány részére. Az óvodafejlesztésekkel kapcsolatban elkészíti az óvodáskorúak demográfiai prognózisát. 2017 elején kárpátaljai pedagóguskutatást végzett. Az intézet eddig mintegy 80 konferenciát szervezett a külhoni magyarokra vonatkozó kérdésekben. Ezen felül tanulmányokat készít és oktatási feladatokat is ellát.

 

Ebben az évben több változás is történt. Az egyházi támogatásokkal kapcsolatos feladatokat 2018. szeptember 1.-től az Alapkezelő látja el. Csakúgy, mint a magyarországi nemzetiségek támogatásával kapcsolatos feladatokat is. A Határtalanul program 2018. november 1-től szintén az Alap keretében kerül megvalósulásra.

 

 

A nemzeti jelentőségű intézményeket a Magyar Állami Értekezlet iránymutatásai alapján a Bizottság jelöli ki, mely 2018-ban  81 intézményt és 12 programot ítélt annak. Ebből Felvidéken 19 van.

 

Az Alap nyilvános pályázat vagy egyedi kérelem alapján nyújthat támogatást. Nyilvánosságát az Alapkezelő honlapja biztosítja, 2018-tól új logoja és megújult arculata van.

 

A Szülőföldön magyarul programban 235 080 pályázó nyújtott be pályázatot, ebből 232 415 kapott támogatást 5,2 milliárd Ft értékben. Ebből a Felvidéken 44 492 támogatott volt, akik több mint 995,8 millió Ft (3,1 millió euró) támogatást kaptak.

 

 

A magyar kultúráért és oktatásrét című pályázati felhívás két részből tevődik össze. A lözponti felhívás keretösszege 726 millió Ft volt, s 1 148 nyertese van, ebből a Felvidéken 206, akik 110 millió Ft támogatásban részesültek.

 

A Regionális felhívás keretösszege 374 millió Ft volt, 1 789 nyertese. Ebből 504 volt a felvidéki, akik 92 millió Ft támogatást kaptak.

 

A Testvér-települési programok és együttműködések pályázati felhívás támogatási keretösszege 250 millió Ft volt, 263 magyarországi önkormányzat nyert támogatást, melyből 92 tervezett programot felvidéki partnerrel.

 

Az Ifjúsági közösségek tevékenységének támogatása című felhívás keretösszege 200 millió Ft volt, 287 nyerteséből 45 volt felvidéki, akik összesen 42 millió Ft-ot nyertek el.

 

A Magyarországgal szomszédos egyes országokban nyilvántartott és működő magyar családbarát vállalkozások támogatása c. pályázat teljes keretösszege 599,3 millió Ft volt, 118 nyerteséből 25 volt felvidéki, akik 134,5 millió Ft összegű támogatást kaptak.

 

A Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj program a külhoni felsőoktatási jogászképzésben résztvevő magyar nemzetiségű hallgatók részére nyújt ösztöndíjat. Tanévenként 30 fő részesülhet támogatásban, ebből 7 felvidéki. Jelenleg 24 hallgató vesz részt a programban. A támogatás mértéke 600 000 Ft/fő.

 

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 végén hirdették meg. Az I. és II. ütemben összesen 38,5 Ft áll a rendelkezésre. Eddigi eredménye 33,1 milliárd kiszerződött forrás, 110 felújított és új bölcsőde és óvoda, 1664 Magyar Sarok kialakítása.

 

A 2017. évi Felvidéki meghívásos óvodafejlesztési pályázat keretében 57 település nyújtott be érvényes, nyertes pályázatot, akik összesen 1,6 milliárd Ft támogatásban részesültek.

 

Az egyedi támogatások keretében 2018-ban 97 támogatás lett jóváhagyva, több mint 1,9 milliárd Ft összegben.

 

 

Horváth Éva vezető pályázati referens a pályázati kiírások feltételeit és tudnivalóit foglalta össze. A pályázati felhívás célja a Szlovákiában élő magyarság szülőföldön való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, a nemzeti azonossági tudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. Részletesen bemutatta a központi és regionális pályázatok közötti azonosságokat és különbségeket. Utóbbiak főleg a pályázatok kezelésében és a igényelhető összeg nagyságában mutatkoznak meg.

 

A támogatást igénylők lehetnek civil szervezetek, jótékonysági alapok, önálló jogi státusszal rendelkező állami fenntartású intézmények, önkormányzatok, egyházi jogi személyek, s gazdasági tevékenységet üzletszerűen végző jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok is.

 

A támogatás vissza nem térítendő támogatás, egyösszegű folyósítás, amelynél a többi ismert pályázati lehetőségek többségével ellentétben nem kötelező az önrész. A jövő évi megvalósítási időszak 2019. január 1.-től december 31-ig terjed ki. A benyújtási határidő a regionális pályázatok esetében 2018. december 18.0, a központinál december 19 (mindkét esetében 14.00 óra).

 

A pályázatokat kizárólagosan a Nemzeti Információs Rendszeren keresztül lehet benyújtani, beleértve a kért dokumentumokat is. Az ajánlott kereső Mozilla Firefox. Lehetőség van egyszeri hiánypótlásra is, 15 napos teljesítési idővel.

 

 

A találkozó záró részében a BGA Felvidék munkatársai kérdésekre válaszoltak, ill. lehetőség volt egyéni konzultációra is.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!