Sajó László költőbarátommal ha nem is ezer éve, de lassan negyven éve ismerjük egymást. Csoporttársak voltunk az ELTE bölcsészkarán és szobatársak a budaörsi kollégiumban. Volt és van is egy közös nagy szerelmünk: a labdarúgás. Örültem, amikor másodikban az egyetemen betoppant az egyik nyelvészet órára az ajtón, mivel addig csak  csoporttársnőim boldogítottak.  És ha még focizni is tud, gondoltam! És tudott…

sajo laszlo
Sajó László költő, író, született Sátoraljaújhelyen, 1956-ban

Igaza van Grendel Lajosnak, aki azt mondta, hogy a „A magyar irodalom ma jobb, mint a magyar foci”? Mindez annak tükrében, hogy kijutottunk az EB-re?”

 

Az EB-re. De nem a VB-re! Gazdag Jóska egy interjúban mondja, hogy az általa összeállított irodalmi magyar futballválogatottban szinte valamennyi játékos világválogatott. (Szinte… A kivétel én vagyok – mondom szerényen, ám büszkén.) Persze Grendel Lajos – maga is e válogatott tagja – a kortárs magyar irodalomra gondolt, és a csapat gerincét ma már nem élő klasszikusok alkotják, de a kezdőcsapaton kívül ott vannak a világszínvonalú „cserék” (még ha nem is sokat írtak a fociról), Nádas Péter, például.

 

 hirdetes_810x300  

És Kertész Imrét be is hívták a világválogatottba. Szóval, ha majd kikerülünk a VB-re, térjünk vissza a kérdésre. Talán megérjük – reménykedjünk. Hiszen azt sem hittem volna, hogy 1972 után még látom a magyar csapatot EB-n.

 

sajo2

 

Az Új Szó futballmellékletében jelent meg 2012. április 11-én, a költészet napján Gazdag József „Bevezetés az irodalomba (magyar válogatott)” című írása, amelyben Téged a kapuba állított… Hogyan érezted ott magad? Egyrészt a kapuban csatár létedre, másrészt olyan írók társaságában, mint Kosztolányi Dezső, József Attila vagy Karinthy Frigyes.

 

Ilyen hátvédsor mögött! Lövés se jön kapura! Szerencsére, mert én tényleg csatár vagyok („vérbeli”, írta volna a sportsajtó, ha felfigyel rám…). Egyszer, az öregfiúkban, beállítottak a kapuba – dupla haszon, gondolhatták, kint sem zavarom a játékot. Ráadásul tízen voltunk. Egy félidőt vállaltam… Beálltam, a gólvonalra, és akkor átérezhettem a kapus végtelen magányát és kiszolgáltatottságát, reménytelenül messze voltak a kapufák. És hatalmas a kapu, amely csatárként oly kicsinek és bevehetetlennek tűnik. Csak négy gólt kaptam – „váltótársam” a második félidőben ötöt, nagyon azért nem veregették a vállam az öltözőben.

 

A legnagyobb megtiszteltetés, amely ért (nagyobb nem is fog) irodalmi pályámon (és a focipályán), hogy ebben a csapatban szerepelhetek (gondolom, „Öt és feles” című könyvem miatt itt, a kapuban). Be is kereteztem, kint van a falon. Nézem, és arra gondolok, kigurítom a labdát József Attilának… (Kirúgni nem tudom, messzire – az Ottlik feladata.)

 

sajo3

 

Megírtad „A futball ábécéje” -t. Tényleg, a magyar irodalomban ez a témában alapmű?

 

Hogy én oktatnám a futballt?! És hogy ez lenne a magyar irodalom focis (elemi) alapkönyve?! Ugyan! Az alapkönyv Mándy „A pálya szélén” című (remek)műve. És megannyi a jó „focikönyv” (az idézőjel hangsúlyos), hadd ne soroljam a neveket – egyet mégis mondok, őt mindig kifelejtik: Moldova, „Ferencvárosi koktél” , alapmű.

 

Valójában nem is ezt a címet akartam adni, éreztem, talán nagyképűnek gondolhatják (és szakkönyvet sejtenek a gyanútlanok). Csupán arról van szó, hogy szeretném megírni, címszavakban, a futball ábécéjét – „A mint alkohol” (bizony! így kezdődik az ábécé!), „B mint bíró” , természetesen „G mint gól” stb. Még vannak jócskán megírandó címszavak – talán összeáll még egy fociskönyv. Persze, Tandori Nagy Gombfocikönye nyomán a Nagy Focikönyvet szerettem volna megírni – Fejezetek a Nagy Focikönyvből, az talán összejött, összejön.

 

Az „Isszavágó” című írásodnak mintha érsekújvári vonatkozása lenne. Olyan otthonosan mozogsz a felvidéki kisvárosban, a pontos helyszínnevek… Hogy’ kerültél oda?

 

Szerintem tudod… Egy barátom, egyetemi csoport- és kollégista társam, bizonyos Száraz Dénes lakik ott, és sokszor meglátogattam – egyedül és csapatban. Évek, évtizedek óta ment az odavágó és (v)isszavágó a budapesti és az érsekújvári baráti társaság (mely persze közös lett) kispályás csapatai között – evészettel-ivászattal koronázva. Sajnos meccsek már nincsenek – a barátság megvan (csak ritkán „gyakorolhatjuk”).

 

 15 verseskötet mellett prózakötetek, melyekben összemosódik a költészet a prózával. A novelláidban ott a líra, a publicisztikában is. Bár ezekben nem politizálsz, de bennük van a „légkör”, még a kiskocsmában és a legeldugottabb focipálya szögletében is. Magadat inkább költőnek tartod?

 

Igen, ha kérdezik, mit írjanak a nevem mellé, akkor „költő, író” , így kérem, ebben a sorrendben. Persze prózámat többen ismerik, már csak a Magyar Narancsban rendszeresen publikált „egotrip”-ek miatt is. Melyek ugyan a „Publicisztika” rovatban jelennek meg, de hevesen tiltakozom, hogy publicisztikát írnék. Pláne nem politikait – bár persze ma elég nehéz nem politizálni… A „légkör”, az, igen, remélem, benne van. De novelláknak se nevezném ezeket az írásokat; tárcáknak, de ezt is félve, gondolván a nagy magyar tárcaírókra (Kosztolányi, Krúdy, Szép Ernő), és a legnagyobbra, Adyra. A jobban sikerültek tárcanovellák, talán.

 

 Miskolci létedre csodálatos a budapesti eldugott focipálya-helyismereted, az erről szóló történeteid. Honnan ez az ismeretanyag?

 

Tolcsvai vagyok, nem miskolci! Zempléni, nem borsodi! Miskolcra 13 éves koromban költöztünk – elég nagy trauma volt. És Budapest is, ahova egyetemre jöttem. Előbb albérletekbe, aztán, már harmadévesen, kollégiumba. Az „eldugott” , külvárosi (valahogy minden focipálya, Mándy szavaival „kültelken”, „a Külső-Kerepesi úton” volt) pályákat akkor ismertem meg, amikor a BLASZ III-ban, IV-ben játszottam – ez régen volt.

 

Aztán, öregfiúként, a Területi Déli Csoportban (mi úgy mondtuk: „hadseregcsoportban”) Pesterzsébet, Soroksár, Pestszentimre, Kispest pályái – és kocsmái. Most az Old Boys-bajnokságban játszom (próbálok játszani), jövőre a Veteránban indulunk. Ahol az alsó határ 54 év, a felső Farkasrét.

 

 A kispályák és kiskocsmák világa az „Öt és feles” prózaköteted. Bár külön fejezetbe rendezed őket, mégis úgy érezni, hogy a focipályákon ott vannak a kiskocsmák, a kocsmákban meg a focivilág. Szándékos megközelítés, vagy ez a te világod?

 

Nagypályák és pincekocsmák, talán így pontosabb. A nagypálya a Puskás Ferenc Stadiontól (nekem, nekünk: Népstadion) a Hungária körúti MTK-pályán át az említett külvárosi pályákig. Hát, igen, „itt vagyok honn, itt az én világom, ha a pályák s kocsmák végtelenjét járom” , bocsánatot most én kérek, Petőfitől. Végtelen, mert van, persze hogy van, pálya és kocsma, ahol nem jártam.

 

De, mondom, egy kötetet, legalább, még tervezek. A pinceborozók és a pályák közönsége közös halmaz – bár inkább már nem járnak meccsre, tévén nézik a meccset, kocsmában. „Öt és feles” – nem véletlen a cím, benne van a pálya, s a felesben a kocsma.

 

 A Hungária körúton laksz, a Puskás Stadionnal szemben. A Hidegkuti Stadion is közel van, és ez egy „mindenhazaimeccsen” helyszínen szurkoló „emtékásnak” fontos szempont. Tudatosan választottad ezt a környéket?

 

Ez is közrejátszott, persze. Amikor beléptem, tudtam, ez a lakás (manzard, panoráma a budai hegyekre) kell nekem! Egy magamfajta „falugyerek” minden nap láthatja az Erzsébet hidat! S a budai hegyekbe „belógnak” a Népstadion reflektorai! A Hidegkuti Stadion traverzeit sajnos nem láttam – talán majd az újét! A „Stadiba” csak átsétálok, az MTK-pálya két villamosmegálló. „E kettő kell nekem!”

 

Sokáig láthattad az ablakodból az egykori Népstadion fényeit! Mikor az ősszel kihúnytak (bontják a stadiont), milyen érzés volt?

 

Rossz… És nem csak azért, mert annyi emlék… Búcsúként megrendezték az utolsó kettős rangadó (Újpest–Honvéd, FTC–Vasas) veterán retróját, és körítésként „sörmeccseket”, köztük a Magyar Íróválogatott–Borászok mérkőzést. Amelyre, a fiatalítás jegyében („Jöjjenek a fiatalok!”, mondta Mészöly Kálmán, Marseille után) nem kaptam „meghívót”. (Legalább a Borászok hívhattak volna…) Persze, megértem a szakvezetést, ám jó lett volna a fűre lépni, játékosként (nézőként 1990-ben, az Illés-koncerten voltam a „küzdőtéren”). De vigasztal, hogy Gazdag Jóska Magyar Íróválogatottjába befértem.

 

Min dolgozol most?

 

Versesköteten – a könyvhétre, reményeim szerint, megjelenik. De írom az „Öt és feles”-eket, ezt nem lehet abbahagyni. A focit, egyszer majd, abba kell… Vagy nem… „Sem azé, aki fut…” Ha a pályán, állva halok meg…

 

 Hallunk még a Pátria Rádió Rangadójában?

 

Ezt Gazdag Jóskától kérdezd… Remélem, ha engem nem is, de a szövegeimet értően és híven tolmácsoló színészeket igen. Mondjuk – hogy első kérdésedre utaljak vissza – egy írást az EB-nyolcaddöntőről, ahol „Zámbó Sanyi” nem hagyja ki a tizenegyest…

 

Száraz Dénes

Nyitókép: vs.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!