25 év után jutott ki a DAC újra a nemzetközi kupába (helyszíni közvetítésünk és vélemény cikkünk itt olvasható), és az otthoni 1:1-es döntetlen, valamint a mutatott jó játék alapján továbbra is reális esélye van a csapatnak a továbbjutásra.

 

Nem véletlen tehát, hogy több tucat szurkoló (hogy mennyi is lesz pontosan, az majd a helyszínen kiderül) Tbiliszibe is kiutazik buzdítani a csapatot.

 

Dunaszerdahely és Tbiliszi 3 ezer kilométerre van egymástól, légvonalban charter járattal alig több, mint 3 órás repülőút.

 

 hirdetes_400x285  

 

De hogyan utaznak majd a sárga-kék szurkolók a grúz fővárosba és mennyibe kerül mindez? A Körkép.sk utánajárt a dolgoknak.

 

Grúzia autóval két fő útvonalon közelíthető meg. Az egyik Kijeven keresztül (3082 km), a másik, Isztanbul érintésével (3116 km.) Mindkettő ideális viszonyok között gépkocsival másfél napot (36 ill 39 óra tiszta útidőt) vesz igénybe, így ez az utazási forma nem túl ideális.

 

 

A többség  vélhetően a repülőutat választja. Erre két lehetőség is van. Egyénileg, illetve csoportosan.

 

A DAC csapatával együtt 690 euróba kerül az utazás. A csomag tartalmazza a Pozsonyból egyenesen Tbiliszibe tartó charter-járatot és két éjszaka szállást. Indulás kedden 11 órakor, a meccs után, éjjel pedig vissza.

 

A szurkolók többsége valószínűleg az egyéni szervezésű, jóval kedvezőbb árfekvésű utazást választotta. De milyet?

 

Erre vonatkozóan több lehetőség közül is választhattak. A legnépszerűbb, Budapestről Moszkva érintésével Tbiliszibe. Az oda-vissza jegy ára június 23-i foglalással egy személyre 294 euróba került. Ezzel megy egyébként a Körkép.sk mini csapata is. Indulás kedden 16.20-kor Budapestről, majd Moszkvából 22.10-kor repülünk tovább. Érkezés Tbiliszibe helyi idő szerint szerdán éjjel 02.00-kor. A visszaút ugyanígy történik, felszállás a mérkőzés után éjjel 03.15-kor, hogy Moszkva érintésével 08.45-kor már Budapesten is legyünk.

 

Mint említettük, ez a repülőjegy június végi rendeléssel egy személyre 294 euróba került.

 

A grúz fővárosban a szállás nem túl drága. Hogy ki milyen szálláslehetőség közül választ, az saját igényeitől és pénztárcájától függ. Egy három csillagos, reggelivel, ingyen wifivel ellátott szállás egy személyre két éjszakára 45 euró. A grúz konyha és a helyi borok, valamint a konyak egyébként messze földön híresek és nem is túl drágák.

 

A Körkép.sk szállása az egyik helyi szállodában

 

Mivel a belépőjegyet a kiutazó szurkolóknak a DAC állja (lásd, ilyen vouchert kapott mindenki), így a Körkép.sk számításai alapján az egész tour (utazás és szállás) egy személyre  egyéni szervezésben 339 euróba kerül. A képen látható idegenbeli belépő kiváltáskor a csütörtöki meccs napján sorrendben a 40. volt, legkevesebb ennyi szurkoló tehát mindenképpen elkíséri majd a csapatot. Sőt, valószínűleg jóval többen.

 

A klub által fizetett belépő.

 

Vannak persze olyan szurkolók is, akik egy kis kirándulással is összekötik a mérkőzést, és néhány napra a Fekete-tengerhez is ellátogatnak. Ők Budapestről a grúz Kutaiszibe repülnek, onnan egyénileg a 100 kilométerre fekvő tengerpartra, majd vonattal, busszal, taxival a 325 kilométerre levő Tbiliszibe. Repülőjegyük olcsóbb, mint 294 euró, de ehhez jön még a kiruccanás ára.

 

Az biztos, hogy a mérkőzésről túl sok élő fb-os bejelentkezés nem nagyon lesz. Grúziában ugyanis az itteni mobilszolgáltatókon keresztül nincs elérhető romaing szolgáltatás. 1 MB adat pedig mintegy 10 euróba kerül.

 

A helyi ultrák…Kép: youtube

 

…és az 54,5 ezres stadion. Kép: wikipedia

 

A Körkép.sk mindenesetre, ahogy a csapat eddigi mérkőzésein is, Tbilisziben is a helyszínen szurkol majd és exkluzív felvételekkel, videókkal jelentkezünk olvasóinknak.

 

Visszafelé pedig remélhetően a továbbjutást ünnepelhetik a felkerekedett sárga-kék szurkolók.

 

Hajrá DAC.

 

Király Zsolt

Nyitókép: fcdac.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!