Háborús  tett és pusztítás történt  Európa egyik városában, és ahogyan Júdás mögött mások álltak, akik fizettek azért, hogy Jézust elárulják, e mögött a fegyver gyártók és  fegyverkereskedők állnak – mondta Ferenc pápa egy Róma közeli menekült központban, ahol menekültek lábát mosta meg nagycsütörtökön.

 

 

 

Az utolsó vacsorára emlékező misét Ferenc pápa a Rómától harminc kilométerre levő Castelnuovo di Porto menekülttáborában mutatta be. Az ilyenkor szokásos  lábmosás szertartásán a katolikus egyházfő tizenegy menekültnek és egy táborban dolgozó önkéntesnek mosta meg a lábát. A menekültkérők között három muzulmán, három eritreai kopt, egy hindu  és  öt katolikus volt. Az egyik muzulmán, egy 26 éves pakisztáni fiatalember tavaly szeptemberben érkezett meg Olaszországba a balkáni migrációs útvonalon, Magyarország érintésével.
 

 

 hirdetes_810x300  

Ferenc pápa homíliájában szembe állította a brüsszeli támadásokat és a különböző népek és vallások közötti testvéri együttélést. Úgy fogalmazott,  meg kell mutatni, hogy jó testvérként  együtt tudunk élni.
 

 

A tábor  udvarán Ferenc pápa majdnem minden menekülttel kezet fogott. Külön találkozott egy palesztin családdal, amelynek tagjai 1948 óta menekülnek  egyik országból a másikba. A menekültkérők „boldogságuknak” nevezték Ferenc pápát és több nyelven beszélgettek vele.  Az egyházfő csokoládéból készült húsvéti tojásokat,  valamint futball – és baseball  labdákat vitt ajándékba a táborba,  továbbá pénzadományt, amiből mindenkinek jutott.

 

 

A pápa virágvasárnapi beszédében Jézus sorsához hasonlította a mai menekültekét kijelentve, hogy ahogyan Jézust, a menekülteket is közöny övezi, mivel  „sokan nem akarnak értük felelősséget vállalni”. A nagypéntek esti keresztutat kísérő meditációk szövege is többször utal  a menekültek sorsára.

 

 

 

MTI

Nyitókép: usnews.com/archív

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!