Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) csütörtökön kihirdetett ítéletében felmentette Vojislav Seseljt, a háborús és emberiesség elleni bűnökkel vádolt szerb ultranacionalista politikust.

 

Az NT elnöklő bírája által ismertetett ítélet szerint a hágai székhelyű törvényszék a vádpontok mindegyike alól felmentette és szabad embernek nyilvánította a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökét. Jean-Claude Antonetti hozzátette, a szerb politikus elleni elfogatóparancs az ítélet nyomán érvényét vesztette.

 

Seselj ellen kilenc rendbeli háborús és emberiesség elleni bűntény miatt emelt korábban vádat a törvényszék ügyészsége.

 

 hirdetes_400x285  

A most 61 éves Seseljt azzal vádolták, hogy felelős a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett bűncselekményekért. Ezeket a bűnöket félkatonai szervezetek követték el, az SRS-t vezető politikusnak pedig jelentős szerepe volt a toborzásukban: nacionalista gyűlöletbeszédei – amelyek gyakran a vajdasági magyarokat is célba vették – hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

 

A hágai bírák azonban úgy ítélték meg, hogy a fegyveresek által elkövetett bűncselekményekért Vojislav Seselj nem vonható felelősségre, a vádhatóság ugyanis nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a politikus tudtával vagy egyetértésével, esetleg az ő parancsára történtek volna a jogsértések.
„Úgy aludtam, mint egy csecsemő, nincsenek lelkiismereti problémáim” – közölte a Szerbiában tartózkodó Seselj az ítélethirdetés reggelén.

 

Vojislav Seselj 2003-ban önként adta fel magát a Nemzetközi Törvényszéken, és majdnem 12 évet töltött annak börtönében, majd 2014-ben rossz egészségi állapotára való tekintettel ideiglenesen szabadlábra helyezték. Ennek egyik feltétele azonban az volt, hogy ha a bírói testület kéri, akkor azonnal vissza kell térnie Hágába. Ezt azonban Seselj számos alkalommal megtagadta, az ítélethirdetésre sem volt hajlandó visszautazni.

 

Miután 2014-ben visszatért Szerbiába, Seselj folytatta a szélsőségesen nacionalista retorikát, például „Nagy-Szerbia” megalakításáról szónokolt, ami Szerbia egyesítését jelentené a környező országok szerbek lakta területeivel.

 

Az 1991-1995-ös délszláv háborúban több mint 100 ezren vesztették életüket, és milliók hagyták el otthonukat.

 

MTI

 

Nyitókép: nspm.rs

Megosztás:
Címkék: Vojislav Seselj

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!