India egyik legnagyobb agglomerációjában, Kalkuttában ma összeomlott egy közúti felüljáró. A szerencsétlenségnek legkevesebb 10 halálos áldozata van eddig, és további 150 ember a romok alá szorult. A mentőalakulatok és a városlakok puszta kézzel próbálják kiszabadítani a fém- és betontörmelék alatt rekedt embereket.

 

A tragikus esemény Kalkutta egyik legforgalmasabb kereskedelmi negyedében történt. A televíziós felvételeken egy véres kéz is látható, ahogy egy hatalmas törmelékdarab alól lóg ki, az emberek pedig palackozott vizet próbálnak a sérültek kezébe adni.

 

„A helyzet válságos. Ebben a pillanatban nem lehet megmondani, pontosan hány ember rekedt a romok alatt“, mondta az egyik rendőr a helyszínen.

 

 hirdetes_400x285  
Forrás: Reuters.com
Forrás: Reuters.com

 

A mentési munkálatokat nehezíti, hogy az erre célra használatos emelődaru az épületek és két másik felüljáró közelsége, valamint a nagy forgalom miatt csak nagyon körülményesen tud munkához látni.

 

Egyébként Indiában már régóta terítéken van az építőipari biztonsági előírások szigorítása, amely az országba jellemzően laza. Ez azonban érvényes a távol-keleti országok nagy részére is, februárban például egy 17 emeletes épület dőlt össze Tajvan szigetén egy közepesen erős földrengés során, mint utóbb kiderül, súlyos és szándékos mulasztásokat követtek el a kivitelezők az épület felépítésekor. Akkor 114-en haltak meg.

 

Reuters.com, Körkép.sk

Nyitókép: reuters.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!