Törvényt módosítana az ukrán parlament, hogy Ivan Mikloš legalább egy évig  miniszter lehessen anélkül, hogy állampolgárságot szerezne. Az ukrán kormány pénzügyminiszterének a szlovák politikust az ukrán parlament házelnöke, Volodymyr Hrojsman szemelte ki, és a szóban forgó módosítást is ő terjesztette be.

 

„2017. május 1-ig a pénzügyminiszteri pozícióra kinevezhető külföldi személy, aki korábban más kormány tagja volt, és beszéli az államnyelvet, vagy feladatainak elvégzéséhez elegendő mértékben érti azt.” – rendelkezik a törvényjavaslat.

 

Mikloš a kinevezést elfogadná. A politikus szerint számos hasonlóság van a Dzurinda-kormány előtti Szlovákia és a mostani Ukrajna között, egyben a reformok szükségességét hangsúlyozza.

 

 hirdetes_810x300  

Ukrajna rendkívül rossz gazdasági helyzetben van. A korrupció semmivel sem kisebb az egykori orosz-barát elnök, Biktor Janukovics távozása óta, de a polgárháborús körülmények miatt a szegénység óriási méreteket öltött.

 

A Nyugat már többször arra figyelmeztette Ukrajnát, hogy ha nem szorítja vissza a korrupciót, leveszi róla a kezét. Ennek hátterében az áll, hogy az eddig folyósított támogatások nem jutottak el a megfelelő helyekre (beruházások, munkanélküliség, oktatásügy, stb.), és félő, hogy a továbbiakban nyújtott pénzügyi csomagok jelentős része is eltűnne a süllyesztőben.

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Nyitókép: sme.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!