A csehek azt szeretnék, ha a hivatalos Česká republika (Cseh Köztársaság) mellett külföldön az egyszavas Česko (Csehország) kifejezés használata is elterjedne – közölte Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter csütörtökön este.

 

 

 

A cseh szakértők most elkészítik a cseh nyelvben mintegy két évtizede általánosság vált Česko kifejezés idegen nyelvű változatait, és megküldik azokat az ENSZ megfelelő adatbankjába, javasolva, hogy a világnyelveken mely változatot kellene használni. A Česko angol megfelelőjének a Czechia kifejezést tartják a csehek.
 

 

 hirdetes_400x285  

Ezt követően a prágai külügyminisztérium szóbeli jegyzéket küld az ENSZ-nek, amelyben kérni fogja a kifejezések hivatalos használatát hat világnyelvben. „Már megállapodtunk a miniszterelnökkel, hogy miután a kormány jóváhagyja az eljárást, a külügyminisztérium megteszi a szükséges lépéseket” – mondta Zaorálek újságíróknak. Szerinte ez néhány hetet, legfeljebb három hónapot vesz igénybe.
 

 

„Egyetértés van abban, hogy az általunk javasolt neveket vigyük be az adatbankokba, mert jelenleg az ország neve sokféleképpen, gyakran elferdítve használatos” – indokolta a döntést a cseh diplomácia vezetője.
 

 

Az ENSZ hivatalos adatbankjában minden ország hivatalos neve szerepel, s mellette egy rövidített változat. Mindkét elnevezés az ENSZ hat hivatalos nyelvén – angol, francia, arab, kínai, orosz, spanyol – van megadva. A csehek esetében eddig csak a Cseh Köztársaság szerepel az adatbázisban, az egyszavas kifejezés hiányzik, ami gyakran problémát okoz.

 

 

MTI

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!