Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a június 5-én tartandó romániai önkormányzati választások nemcsak a településfejlesztéssel, infrastruktúrafejlesztéssel kapcsolatos kérdésekről szólnak, hanem arról is, hogy sikerül-e visszaállítani Romániában a magyarok biztonságérzetét.

 

Kijelentette: az a közösség, amelyik nem érzi magát biztonságban, szabad sem lehet, és nem gyarapodhat, nem fejlődhet megfelelőképpen. Az elnök megemlítette: az RMDSZ árnyékjelentést készített a román kormánynak az Európa Tanács számára összeállított kisebbségi jelentéséhez.

 

Nyomatékosította: nem az RMDSZ tért vissza a sérelmi politizáláshoz, ahogy ezt sokan állítják, hanem a román állam tért le a jogállamiság útjáról. „Az az állam, amelyben a többség és a kisebbség között ingatag a béke, az nem lehet biztonsági tényező a térségben” – jelentette ki Kelemen Hunor. Azt a tényt, hogy az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma 2015-ös jelentésébe az erdélyi magyarság számtalan sérelme bekerült, úgy értékelte: „a rakétavédelmi pajzs alatt mégsem kerülnek árnyékba a kisebbségi jogok”.

 

 hirdetes_810x300  

Az RMDSZ elnöke szerint – még ha utópiának is tűnik – a magyarság nem mondhat le arról a törekvéséről, hogy Romániában köttessék egy etnikumközi megállapodás a kisebbségi jogokról. Ehhez kell kitaposni az utat. Szerinte a júniusi önkormányzati választásokon és az őszi parlamenti választásokon olyan helyzetet kell teremteni, amelyben számolni kell az RMDSZ erejével.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!