A Marseille-i ügyészség szerint mintegy 150 orosz szurkoló, akiket az angol-orosz mérkőzésen kitört zavargások hátterében sejtenek, kapott harci kiképzést Oroszországban. Hozzátette, nem hiszi, hogy az orosz huligánok nem „profik” voltak, sokkal inkább szélsőségesek.

 

Az ügyészség szerint a városba érkező 12 ezer orosz szurkolóból csupán 150 tekinthető huligánnak. „Ezek az emberek jól felkészültek a rendkívül gyors és erőszakos fellépésre. Magasan képzettek”, magyarázta a város főügyésze.

 

Az angol-orosz (végül döntetlennel végződő) meccs során kialakult rendbontásokban 35 ember sérült meg, közülük egy állapota súlyos, akit a tanúk szerint vasrács-darabokkal felszerelkezett orosz drukkerek bántalmaztak.

 

 hirdetes_810x300  

A fanzónán kívül a hatóságok szerdán is számítanak összetűzésekre az angol és orosz szurkolók között. Szerdán Szlovákia játszik Oroszországgal, másnap pedig Anglia mérkőzik meg Wales-szel, alig 19 kilométerre az orosz-szlovák meccs helyszínétől, a drukkerek tehát nem lesznek messze egymástól. Legalábbis a hatóságok szerint nem elég messze a békességhez.

 

További 560 rohamrendőrt mozgósítottak a rend fenntartása céljából az érintett városokban.

 

TheGuardian.com

Nyitókép: chicagotrubine.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!