A magyar sportolók eddig több-kevesebb sikerrel hozzák a papírformát – van aki túlszárnyalta az elvárásokat, van viszont aki sajnos az esélyeihez képes alulteljesített. Az idei olimpián eddig úszóink és párbajtőrözőink szereztek éremeket Magyarországnak. Az első négy teljes versenynapon szerzett négy arany, egy ezüst és egy bronzérem minden idők legeredményesebb magyar olimpiai kezdése.

 

Szilágyi címvédésért lép pástra

 

A hatodik olimpiáján szereplő Mohamed Aida, illetve Knapek Edina a női tőrözők, Szilágyi és Decsi Tamás a férfi kardozók egyéni küzdelmeiben lesz érdekelt. Négy éve Szilágyi Áron szerezte a magyar küldöttség első aranyérmét Londonban, azaz most címvédőként indul harcba. Tóth Krisztián világbajnoki ezüstérmes dzsúdós a 90 kg-os súlycsoportban küzd majd.

 

 hirdetes_810x300  

Kenderesi Tamás barátnője, Sebestyén Dalma is megkezdi olimpiai szereplését

 

Az úszóversenyeken szerdán először nem lesznek érmes reményei a magyaroknak, miután kedden 200 méter mellen meglepetésre Gyurta Dániel címvédőként kiesett az előfutamok során, illetve a Rióban háromszoros bajnok Hosszú Katinka visszalépett a 200 méter pillangótól. Így a szerdai előfutamokban Telegdy Ádám és Földházi Dávid (200 m hát), Sztankovics Anna és Sebestyén Dalma (200 m mell), Verrasztó Dávid (200 m vegyes) és a női 4×200 méteres gyorsváltó lesz érdekelt az Olimpiai Uszodában.

 

 

A sportlövőközpontban a szombaton légpisztolyban 42. Tátrai Miklós ezúttal szabadpisztolyban próbálkozik, a Rodrigo de Freitas Lagúnában pedig Pétervári-Molnár Bendegúz száll vízre az egypárevezősök alsóági középfutamában. A vitorlás csapatból Érdi Mária és Vadnai Benjámin (Laser), valamint Berecz Zsombor (Finndingi) folytatja szereplését.
 

A férfi vízilabda-válogatott szerdán a harmadik mérkőzését játssza majd a Maria Lenk Uszodában: két döntetlen után a görögök ellen próbálja megszerezni első győzelmét.

 

 

A MAGYAR VERSENYZŐK PROGRAMJA IDŐRENDBEN, SPORTÁGANKÉNT

 

VÍVÁS
15.00:
 női tőr, egyéni, 2. forduló (Knapek Edina–Liu Jung-si)
15.00: női tőr, egyéni, 2. forduló (Mohamed Aida–Saskia van Erven García)
18.45:
 férfi kard, egyéni, 1. forduló (Decsi Tamás–Nyikolaj Kovaljov)
18.45: férfi kard, egyéni, 1. forduló (Szilágyi Áron–Julián Ayala)

 

SPORTLÖVÉSZET
14.00–17.30
: férfi sportpisztoly, 50 m (Tátrai Miklós)

 

CSELGÁNCS
16.03: férfi 90 kg (Tóth Krisztián–Kiplangat Sang)

 

VÍZILABDA
15.20
: férfi csoportmérkőzés, Görögország–Magyarország

 

VITORLÁZÁS
18.05–22.30
: finn (Berecz Zsombor), Laser (Vadnai Benjamin), Laser Radial (Érdi Mária)– futamok

 

ÚSZÁS
18.25
: férfi 200 m hát, előfutamok (18.30: Telegdy Ádám, 18.35: Földházi Dávid)
18.47: női 200 m mell, előfutamok (Sebestyén Dalma, Sztankovics Anna)
19.12: férfi 200 m vegyes, előfutamok (Verrasztó Dávid)
19.34: női 4×200 m gyorsváltó, előfutamok (Magyarország – Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Késely Ajna, Verrasztó Evelyn)

 

CSELGÁNCS
20.30
: férfi 90 kg (Tóth Krisztián)

 

VÍVÁS
22.30–02.45
: női tőr, egyéni (Knapek Edina, Mohamed Aida); férfi kard, egyéni (Decsi Tamás, Szilágyi Áron)

 

ÚSZÁS
03.25
: férfi 200 m hát, elődöntő (Telegdy Ádám?, Földházi Dávid?)
04.08: női 200 m mell, elődöntő (Sebestyén Dalma?, Sztankovics Anna?)
04.26: férfi 200 m vegyes, elődöntő (Verrasztó Dávid?)
04.55: női 4×200 m gyorsváltó, döntő (Magyarország?)

 

 

MTI, nemzetisport.hu, körkép.sk

Nyitókép: misportunk.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!