A Pozsony V. Járásbíróságon ma folytatódott Filip Rybanič, Jozef Rajtár (SaS) képviselő asszisztensének bírósági pere, a mai nap során zárt ajtók mögött tanúként kihallgatták Robert Kaliňák belügyminisztert is.

 

„A problémát nemcsak az adatközlésben látom, amely az én oldalamról nézve politikai megrendelés volt. Nagyon szelektíven, eltorzítva, szándékosan válogatott ki néhány információt, amelyek azt a benyomást keltették, hogy pénzt fogadtam el Bašternáktól, ami nem igaz”

 

-mondta távozása közben a belügyminiszter. Rybanič szerint Kaliňák meghallgatása nagyon gyorsan lezajlott. Ügyvédje panaszt emelt a bírónő elfogultsága és a nyilvánosság kizárása miatt is, de két nyomozót is beidéztek tanúként, akik nem jelentek meg a meghallgatáson – a panaszt elutasították, mert megkésve érkezett.

 

Tanúként meghallgatták a Tatra Bank fiókjának igazgatóját is, a tárgyalást december 19-én folytatják. Rybaničot a kereskedelmi, postai, telekommunikációs, valamint adó- és banktitok megsértése miatt. Jozef Rajtár asszisztense a tavalyi választások után megnézte Robert Kaliňák, Ján Počiatek, Ladislav Bašternák és Marián Kočner számláit, az ügyleteket pedig nyilvánosságra hozta. Amennyiben bűnösnek találják, akár háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat.

 hirdetes_810x300  

Teraz.sk
kép:  topky.sk/TASR

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!