A kormány és a Smer-SD sikereinek felsorolásával kezdődött a legnagyobb kormánypárt nyitrai programkonferenciája, amelyen ismertették a párt legújabb, 250 millió eurós szociális csomagját. Robert Fico kormányfő szerint pártja megvalósítja Mikuláš Dzurinda álmát a kétszeres fizetésekről:

 

„A minimálbért már 90 százalékkal emeltük és 2019-ben átlépheti az 500 eurós határt, úgyhogy a jövőben tényleg megduplázzuk.”

 

-mondta a kormányfő. Elmondása szerint a legutóbbi két év során 129.424 új munkahely jött létre Szlovákiában és a munkanélküliség soha nem volt ennyire alacsony, az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritáson számítva az uniós átlag 77 százaléka. Fico a jó gazdasági eredményekre alapozva így bemutatta a negyedik szociális csomagot.

 

A tervek szerint megemelik az éjszaka, ünnepek alatt vagy hétvégének dolgozók bérpótlékát, támogatják a munka miatt szükséges utazást és költözést, tartalmazza a 13. és 14. havi fizetés adó- és járulékmentességét, alkotmányos jog lehet a minimálbér, de több szociális változásra is számíthatunk.

 hirdetes_400x285  

 

Fico megemlítette a nyugdíjkorhatár-plafon bevezetését is, szerinte beszélnünk kell arról, meddig kívánjuk hagyni, hogy emberek bizonyos munkakörökben szenvedjenek, ezért keresnünk kell egy ésszerű határt.

 

Teraz.sk
kép: topky.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!