Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a „Soros-terv” megvalósítását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri – mondta Orbán Viktor magyar kormányfő, a Fidesz elnöke vasárnap a kormánypárt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten, a Hungexpón. A magyar miniszterelnököt a küldöttek egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek.

 

Amikor azt mondjuk, „védjük meg Magyarországot”, akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket

 

– hangsúlyozta a pártelnök-miniszterelnök.

 

Szavai szerint a „Soros-birodalom” fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni. Ezért a „Soros-terv” végrehajtása érdekében egész Európában el akarják takarítani az útból a nemzeti érdekeket képviselő kormányokat, „ideértve bennünket is” – mondta Orbán Viktor.

 hirdetes_400x285  

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A Fidesz élére újabb két évre újraválasztott Orbán Viktor három feladatot jelölt meg: megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek; elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait; és megvédeni Magyarország jövőjét, mert „végre-valahára összeszedtük magunkat”.

 

Nem kormányváltás, hanem ellenzékváltás

 

Véleménye szerint ma Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik. A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket – így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot – sem szavazta meg – hangsúlyozta a Fidesz újraválasztott elnöke.

 

„Könnyen belátható, hogy összeroskadó és önmarcangolásba süllyedt szocialistákkal, pénzért és hatalomért mindenre képes, nemzeti radikálisból cicapárttá vedlett alakulatokkal nem lehet se tartóssá, se visszafordíthatatlanná tenni a mindennapi élet biztonságát”

 

– fogalmazott.

 

A korszellem a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán – jelentette ki a magyar miniszterelnök.

 

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A magyar kormányfő arról beszélt: az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért. „Mi vagyunk többségben”, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban „győzni fogunk” – tette hozzá.

 

Kijelentette: harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forognak majd.

 

Orbán Viktor beszédét alább teljes terjedelmében meghallgathatja:

 

 

MTI

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!