Miközben Robert Fico sajtótájékoztatókon és tévés műsorokban is azt bizonygatta, a Smer eredménye nem kudarc (bár nem is győzelem), most mégis furcsa dolgok történnek a legnagyobb kormánypárt háza táján.

 

Ma Smer összes alelnöke – Robert Kaliňák, Juraj Blanár, Peter Žiga, Marek Maďarič, Peter Pellegrini és Peter Kažimír – felajánlotta lemondását.

 

Erre Fico csak azt reagált, hogy „értékeli a gesztust“, illetve támogatásáról biztosította elsőtisztjeit.

 

 hirdetes_810x300  

„A kormányfő és a Smer pártelnöke, Robert Fico értékeli Marek Maďarič és a többi alelnök lépését, miszerint a párt közgyűlése előtt felajánlották elmondásukat. Ezt színvonalas politikai kultúrát tanúsít. Egyúttal szeretné kifejezni, hogy alelnökei teljes mértékben élvezik bizalmát, akikkel továbbra is együtt szeretne dolgozni”

 

áll a párt állásfoglalásában.

 

Marek Maďarič kulturális miniszter korábban jelezte szándékát. Arról, hogy a pártelnök elfogadja-e a lemondást, egyelőre nem érkezett hivatalos információ.

 

„Én nem említettem más neveket a sajátomon kívül. (…) Lemondásomat azért ajánlottam fel, mert kételkedtem abban, hogy továbbra is ütőképes tagja tudok lennie a pártvezetésnek”

 

mondta a miniszter.

 

A Smer elnöksége ma ismét a megyei választások eredményével foglalkozott, ezúttal azonban már Robert Fico is részt vett a találkozón. A Smer eddig hat megye vezetését tudhatta magáénak, a november eleji választásokon azonban négyet elvesztett, képviselőinek száma pedig 88-ra csökkent.

 

HNonline.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!