A Volkswagen emissziós botránya rámutatott arra, hogy a dízelmotorok korántsem olyan környezetkímélők, mint azt eddig gondoltuk. A Volkswagennál azonban keresik a megoldást arra, hogyan gyártsanak környezetkímélő naftát.

 

Az Audi által bejelentett új projektje a svájci Laufenburg városában épít új gyárat, melynek célja, hogy újrahasznosítható forrásokból, levegőből és vízből gyártson naftát. A dízelautók, melyek olyan gyorsan azért még nem tűnnek el, így teljesen zöld autókká válhatnak.

 

A gyárat vízi erőműből származó energia fogja hajtani. Elektrolízissel szétbontják a vízmolekulákat oxigénre, melyet kiengednek a levegőbe, a hidrogént pedig felhasználják.

 

 hirdetes_810x300  

A tervezett kapacitás hozzávetőlegesen 400 ezer liter nafta évente – ez mintegy 7 ezer tankolást jelent egy 60 literes benzintartályba, vagy pedig nyolc millió kilométert öt literes átlagfogyasztás mellett.

 

Az autógyárak egyetértenek abban, hogy a dízelmotorok kulcsszerepet játszhatnak az elkövetkező években a széndioxid-kibocsátás csökkentésében az Európai Unió előírásai alapján.

 

Az Audi most arra jött rá, hogyan lehet bionaftát gyártani teljesen zöld energiából – vízből és levegőből.

 

Kép és szöveg: SME

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!