Abban az időben, amikor a korrupciót és a klientelizmust a közösség többsége nagy problémának tartja és Andrej Kiska államfő is beszél róla, a tizedik alkalommal kiosztott Fehér Holló-díjat két olyan fiatalnak ítélték oda, akik gyanús állami megrendelésekre hívták fel a figyelmet.

 

Zuzana Hlávková és Pavol Szalai, a külügyminisztérium egykori munkatársai egy évvel ezelőtt mutattak rá a gyanús megrendelésekre a szlovák EU-elnökség alatt. A díj tanácsa a következetes és tisztességes munkájukat díjazta a közpénzek védelme érdekében, valamint az intézményi változásokért tett igyekezetüket.

 

A második kitüntetett Štefan Straka pszichológus lett, aki már tíz éve tanít romákat környezetkímélő gazdálkodásra. Elismerésben részesült Erik Baláž természetvédő is. Baláž kitartó munkájának köszönhetően rengeteg természetvédelem iránt elkötelezett támogatót gyűjtött, valamint vezetője volt a Csendes-völgy és Kapor-völgy megvédésének.

 

 hirdetes_810x300  

„Ma, amikor a szélsőséges politikai erők egyre agresszívabban támadnak a szabad és hiteles polgári közösségre, fontos emlékeznünk arra, hogyan segítik az aktív polgárok, szervezeteik és kezdeményezéseik az embereket, közösségeket, vagy életkörnyezetet” – mondta a Via Iuris ügyvezető igazgatója, Milan Šagát.

 

A Fehér Holló-díjat évente olyan személyeknek ítélik oda, akik valamilyen társadalmi jelentőségű, bátor polgári tettet hajtottak végre.

 

SME
kép: SME/Jozef Jakubčo

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!