A Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) zimbabwei kormánypárt központi bizottságának vasárnapi rendkívüli ülésén hivatalosan is úgy döntöttek, hogy elmozdítják pártelnöki tisztségből a 93 éves Robert Mugabe megbuktatott államfőt – erősítette meg Chris Mutsvangwa, a zimbabwei függetlenségi háború veteránszövetségének vezetője.

A zimbabwei puccs egyik vezéralakjának számító Mutsvangwa hozzátette: a gyűlésen egyúttal visszahelyezik tisztségébe Emmerson Mnangagwa alelnököt, akit Mugabe a múlt héten leváltott. Emellett eltávolítják a megbuktatott elnök feleségét, Grace-t a ZANU-PF női tagozatának éléről.

 

A veteránszövetség vezetője szerint Mugabe jobban tenné, ha lemondana, és elhagyná az országot. „Igyekszik kialkudni a méltósággal való távozást, de felébredhetne végre” – tette hozzá. Mutsvangwa kilátásba helyezte, hogy ráuszítja a tömeget Mugabéra, ha vonakodik magától visszavonulni a politikától.

 

A ZANU-PF befolyásos ifjúsági tagozata vasárnap felszólította Mugabét, hogy távozzon Zimbabwe éléről. „Grace Mugabe azonnali kizárását követeljük a ZANU-PF-ből, valamint felszólítjuk Mugabe elnök urat, hogy távozzon pártelnöki tisztségéből és a Zimbabwe Köztársaság éléről” – írta közleményében az ifjúsági tagozat.

 hirdetes_810x300  

 

Szakértők szerint a first lady esküdt ellenségének számító alelnök elmozdítása vezetett a hadsereg közbelépéséhez. „Balszerencse, hogy az elnök hagyta, hogy felesége végrehajtói hatalmi jogköröket ragadjon magához, amivel mind a pártot, mind a kormányt tönkretette” – vélekedtek a fiatalok.

 

Mugabe 37 éves uralma gyakorlatilag véget ért, miután a hadsereg szerdán átvette a hatalmat és házi őrizetbe helyezte az elnököt saját rezidenciáján arra hivatkozva, hogy leszámol a környezetében tevékenykedő „bűnözőkkel”.

 

Forrás: teraz.sk/MTI

Nyitókép: MTI/EPA

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!