Az INEKO társadalomkutató intézet szerint a Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) által felvázol tervek az autópályák megépítéséhez nem reálisak. Az ugyanis a jövő évtizedben éves szinten háromszor annyi autópályát akar megépíteni, mint tavaly.

 

Az INEKO szerint azonban a tervezett határidők nem tarthatóak. Interaktív térképre tették ugyanis nem a készülő, de a papíron már létező autópálya-szakaszokat, feltüntették a várt költségeket, a befejezés várható időpontjait, és még sok más adatot.

 

Ebből kiderült, hogy például a Rimaszombat mellett megépítendő gyorsforgalmi út előkészítésére és megépítésére fenntartott idő nem elegendő. Az NDS 2021-re ígéri a szóban forgó szakaszt.

 

 hirdetes_400x285  

 

A térpék teljes képernyő módban itt érhető el.

 

Az elemzők úgy vélik, hogy az NDS és a közlekedésügyi minisztérium még a most megvalósítandó projektekkel sem érkeznek, nemhogy ennek háromszorosával.

 

„Ha tartani akarják az ütemtervet, akkor az NDS-nek meg kell háromszoroznia a befejezett szakaszok számát. Ez teljesen irreális, még akkor, ha az NDS egy színvonalas vállalat lenne – de nem az”

 

mondta Ján Kovalčík, az INEKO elemzője. Szerinte nem a források hiánya akadályozza az autóépítést, hanem az átláthatóság hiánya, a politikai prioritások sokrétűsége.

 

HNonline.sk

Nyitókép: orava-liptov.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!