Szent László legendáját ábrázoló falképre bukkantak a kutatók az erdélyi Somogyom szász evangélikus templomában. Az októberben tett felfedezésről Kiss Loránd erdélyi falkép-restaurátor számolt be.

 

Elmondta: néhány társával évek óta önkéntesként járnak vissza a Szeben és Maros megye határán fekvő település középkori templomába kisebb karbantartási munkákat elvégezni, az eltörött tetőcserepeket kicserélni, és amikor lehetőség van rá, falkutatást is végeznek. Így állapították meg néhány héttel ezelőtt, hogy a középkori templom belső falain a fehér mészréteg alatt található Erdély egyik legösszefüggőbb középkori falképegyüttese, melynek egyik regisztere a Szent László-legendát ábrázolja.

 

Ennek egyelőre csak az üldözési jelenetét sikerült láthatóvá tenni, a legenda ábrázolásának mintegy négyötödét még a későbbi mészrétegek borítják. Hozzátette: a somogyomi templomban megmaradt falképek összfelülete meghaladja a száz négyzetmétert.

 

 hirdetes_810x300  

Megőrződött a mészréteg alatt

 

Kiss Loránd elmagyarázta: Somogyomban a teljes szentély falfestése megőrződött a mészréteg alatt, és a hajó északi falán négy egymás fölötti regiszterben láthatók figurális falképek. A legfelsőbb regiszter ábrázolja Szent László legendáját. Hozzátette, hogy egy regiszterben – a képregényekhez hasonlóan – egy legenda, történet főbb jeleneteit ábrázolták.
A Szent László-legenda képsora általában a szent királynak a nagyváradi várból való kivonulását, a magyar lányt elraboló kun vitéz üldözését, a kun vitézzel vívott csata jelenetét, a legyőzött vitéz lefejezését és a pihenés jelenetét ábrázolja. Hozzátette: a legenda jelenetei szinte valamennyi ismert ábrázoláson ugyanazok, a falképek csak a részletekben és a festő stílusában térnek el egymástól. Ezért is gondolják, hogy lehetett egy korai ábrázolás, előkép, amit a későbbi festők utánozni próbáltak. Azt is megjegyezte, hogy a legtöbb Szent László-legendát ugyanabban az időszakban, 14. század második és a 15. század első felében festették.

 

A falkép-restaurátor szerint a szász templomokban őrzött képek azt igazolják, hogy Szent László kultusza nemcsak Székelyföldön volt hangsúlyos, hanem a történelmi magyar királyság más területein is. Megjegyezte: Erdélyben arra is van példa, hogy a magyar szenteket, középkori görög-keleti templomok belső falára is felfestették. Példaként a Hunyad megyei Kristyor (Criscior) és Ribice (Ribita) ortodox templomait említette.

 

A székenyhon.ro-nak elmondta, hogy turisztikai szempontból is hasznosítható egy-egy település templomának restaurált freskója. A szászivánfalvi templom – amelynek helyreállítása egy nagyobb európai uniós program része volt, és ahol a Szent László legendára bukkantak – most ennek köszönhetően látogatókat vonz.

 

MTI/szekelyhon.ro

Nyitókép: szekelyhon.ro

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!