Dopping-gyanús eredményt hozott Chris Froome országúti kerékpáros mintája az idei Vueltáról. Ha a kontroll vizsgálatok is megerősítik a gyanút, akkor a brit sportoló elveszítheti az idei spanyol országúti kerékpáros körverseny bajnoki címét.

 

Az Independent című brit lap úgy tudja, vérmintájában az asztma kezelésére használt szalbutamolból találtak túl magas értéket, a megengedett mennyiség dupláját. Froome nem is tagadja a készítmény használatát. azt mondta, a csapat orvosának tanácsára szedett belőle, mert a spanyol verseny idején súlyosbodtak tünetei.

 

Froome csapata, a Sky kitart versenyzője ártatlansága mellett. Közleményükben úgy fogalmaztak, biztosak abban, hogy a sportoló mindenből csak a megengedett mértéket használta. A 32 éves Froome az utóbbi évek egyik legsikeresebb országúti kerékpárosa. Idén nyerte meg negyedik alkalommal a Tour de France versenyét.

 

 hirdetes_810x300  

Ha a kontroll is megerősíti a gyanús eredményt, akkor Froome eltiltások elé nézhet, így kénytelen lesz kihagyni az eddig megerősített két jövő évi versenyét, a Giro d’Italia és a Tour de France küzdelmét is.

 

Euronews
kép: itv.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!