A Sme rodina mozgalom soha nem lesz standard politikai csoportosulás, mert egy hagyományos politikus hazudik, lop és csal – mondta a TASR hírügynökségnek adott interjújában Boris Kollár pártvezető, aki állítja, nem azért lépett politikai pályára, hogy pénzt lopjon és házat vásároljon magának a Slavínon.

 

„Nincs szükségem arra, hogy valamit összekaparjak, mert 30 év vállalkozás alatt sikerült saját munkámmal keresnem. Jótékonykodok és már olyan sokat, hogy nem tudtam foglalkozni mindegyik segítségkéréssel. A helyzeten csak a politikában lehet változtatni” – magyarázta Kollár, aki szerint a vagy lopunk, vagy nem lopunk elven lehet működni. „Ha igen, akkor egész életen át lopni fog. De ez nem az én esetem.” – tette hozzá.

 

2017 kapcsán megjegyezte, hogy jól ment a mozgalmának is. „Az emberek először nem bíztak bennünk. Ma már 90 százalékosan felépítettük a járási szervezeteket, ezer tagunk van. Olyan párt vagyunk, amely értékileg nem durrant ki, nőtt a támogatottságunk. Ilyen szempontból sikeresnek tartom. Elhelyezkedtünk, a parlamenti kollégák is tisztelni kezdtek minket. Témákat hozunk és fel tudjuk kavarni a politikai állóvizet.”

 

 hirdetes_400x285  

A Sme rodina támogatottsága idén 6-9 százalék között mozgott, de Kollár ezt nem tartja még csúcsnak. „Ha a politikai színtéren semmi nem vááltozik, akkor a parlamenti választások során ezt a csúcsot 10 és 12 százalék között látom. Ha a választók nagy része megmozdul, akkor 15 százalék fölé is kerülhetünk. A Smer-SD-t célzom meg. Ha elvesztenek 200 vagy 300 ezer választót,akkor az szétosztódik valahol. De mi mindegyik párt támogatói között látjuk a potenciális szavazóinkat.” -tette hozzá.

 

HNonline.sk
kép: cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!