Egy, a neves Science magazinban megjelent friss tanulmány szerint egyre csökken az európai kontinens lakosságának IQ szintje. Eszerint az Európában 1900-tól jó ideig folyamatos intelligenciaszint-növekedés 1990-ben megakadt, és ma már inkább csökken, mint nő.

 

A Euronews hírportál a tanulmány társszerzőjét, Michale Shayer kutatót idézve azt írta, hogy 1995 óta „széleskörű társadalmi változás nyomta rá a bélyegét a gyerekek fejlődésére-gondolkodására, és ez évről-évre meghatározóbb lesz”. Ez a társadalmi erő nem más, mint a technológiai fejlődés, például a játékkonzolok és okostelefonok megjelenése, melyek egészen megváltoztatták annak a módját, ahogy a gyerekek egymással kommunikálnak.

 

„Vegyük például a 14 éves briteket. Amit 1994-ben még 25 százalékuk meg tudott csinálni, arra ma már csak öt százalékuk képes”

 

fogalmazott a kutató matematikai és természettudományi feladatokra utalva.

 hirdetes_400x285  

 

A szóban forgó kutatás elsősorban Nagy-Britanniát és a skandináv országokat érintette, a briteken kívül Finnországban, Norvégiában és Dániában is IQ-csökkenést állapítottak meg. Évente átlagosan 0,23 ponttal csökken egy átlag skandináv lakos intelligencia-szintje.

 

„Ha egy generációra, vagyis harminc évre tekintünk előre, ez az IQ csökkenés már 7,49 pont lesz a finneknél, 6,48 a dánoknál és 6,5 a norvégoknál. És bár Svédországból nincsenek adataink, úgy gondoljuk, hogy ott is hasonló tendencia megy végbe. Úgy tűnik, hogy azok a tényezők, melyek annak idején az IQ növekedését segítették elő, elvesztették hatásukat”

 

mondta James Flynn, a tanulmány másik szerzője. Megjegyzi, hogy Németország és Hollandia IQ-ja is stagnál, ami arra is utalhat, hogy hamarosan ott is csökkenő tendencia alakulhat ki.

 

Euronews.com

Nyitókép: thestar.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!