Robert Ficoa a Rádio Express Braňo Závodský Naživo című műsorában ma a Smer jövőjéről és a párt támogatottságáról is beszélt. Egyik mondata pedig nehezen félreérthető módon arra utalt, hogy nem zárja ki az előrehozott választásokat sem.

 

Az elszólás valódi jelentőségének eltúlozása nélkül érdemes megjegyezni, hogy mikor egy kormányfő meggyengült pártja jövőbeli lehetőségeit ecseteli, és ebben a kontextusban ejti el, hogy választások lesznek „2020-ban, vagy korábban”, annak súlya van.

 

A kérdésre, hogy mikor fogja teljesítettnek érezni politikai küldetését, Fico kijelentette, hogy Szlovákiában a szociáldemokráciának viszonylag nagy támogatottsága van.

 

 hirdetes_810x300  

„2012-ben is volt valamiféle elképzelésem, mikor a Smer 44 százalékkal megnyerte a választásokat. Nem mondhatjuk a választóknak, hogy tudjátok mit? Viszlát! 2016-ban a negyedik parlamenti választásokat nyertük meg, és meg akarjuk nyerni a 2020-as választásokat is”

 

fogalmazott a kormányfő. Az igazán érdekes érsze a beszélgetésnek akkor jött, mikor Braňo Závodský megkérdezte tőle, szeretne-e negyedik alkalommal is kormányfő lenni. Íme a válasz:

 

„Az én feladatom, hogy a szlovák szociáldemokráciát olyan állapotban juttassam el a választásokhoz 2020-ban – vagy korábban –, hogy a Smer az új kormány jelentős szereplője vagy meghatározó ellenzéki párt legyen”

 

mondta Fico. Arra azonban nem válaszolt, hogy lenne-e újra kormányfő.. Azt azonban ismételten hangsúlyozta, hogy valószínűleg a Smer ellenzékbe vonul a következő választásokat követően.

 

Körkép.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!