Május 19-én lesz az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú, a nemzet legnagyobb zarándoklata. A programot most véglegesítették a székelyföldi ferences kegyhelyen, és azt is nyilvánosságra hozták, hogy ki lesz az ünnepi nagymise szónoka. A szervezők azt szeretnék, ha az idei búcsú a fiatalok, és az ifjúság ünnepe is lenne.

 

2018-ban is több százezer zarándokot várnak a pünkösdi csíksomlyói búcsúra az erdélyi Csíksomlyó településen. A csíksomlyói búcsún több százezer magyar katolikus hívő vesz részt minden évben. Csíksomlyó a katolikus székelység hírneves búcsújáró helye, de most már a más vallású keresztény hívek is szívesen vesznek részt a búcsújárásban.

 

Az idei ünnepi programot május 18-án este a 19 órakor kezdődő szentmise nyitja meg, amelyet a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás követ. Az esemény csúcspontja a szombati, 19-i ünnepi szentmise lesz, amelyet a Hármashalom-oltárnál – a Kis- és Nagysomlyó-hegyek közötti Nyeregben – tartanak meg. Az ünnepi szentmisét este újabb misék és virrasztás követi a kegytemplomban. Vasárnap, május 20-án a csíksomlyói zarándoklat a keresztalják hazatérésével és Szent Antal ünnepével zárul.

 

Urbán Erik ferences szerzetes a csíksomlyói kegytemplom igazgatója elmondta, a mostani szónok Marian Adam Waligóra lesz, aki kiválóan beszél magyarul, így tolmács nélkül mondhatja el majd szentbeszédét. Az erdélyi ferences rend közleménye szerint a pálos szerzetes fiatal korában kezdett magyarul tanulni. A közlemény szerint Marian Adam Waligóra sokat tesz a lengyel–magyar barátság elmélyítéséért, ismeri és szívén viseli a külhoni magyarság sorsát is. Sokat tesz ugyanakkor Szent II. János Pál pápa emlékének méltó magyarországi megőrzéséért és tiszteletének erősítéséért.

 hirdetes_400x285  

 

A részletes programot ide kattintva olvashatja el.

 

Forrás: Hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!