A legerősebb ellenzéki párt, az SaS elnökjelöltje a neves szlovák tudós, Robert Mistrík lehet.

 

Annak ellenére, hogy a híres szlovák kémikus az SaS alapítói közé tartozott, mégis kilépett a pártból. A párt ugyan hivatalosan nem erősítette meg azt, hogy Mistrík valóban indul-e a 2019-es államfőválasztáson, ám a Denník N belső, hiteles információkra hivatkozik a hírrel kapcsolatban.

 

Mistrík neve már szerdán, a .týždeň hetilap által szervezett Sulík–Štefunko vitaesten felmerült (melyről a Körképen is beszámoltunk.) Az SaS elnöke akkor nem kívánta kommentálni az értesülést. Ez most sem történt másképp: „Az államfőválasztással kapcsolatban addig nem fogok nyilatkozni, amíg Andrej Kiska hivatalosan be nem jelenti, hogy indul-e az államfőválasztáson vagy sem” – reagált Sulík a DenníkN-nek az elnökválasztással és Robert Mistríkkel kapcsolatban.

 

 hirdetes_810x300  

Mistrík szerint bárki, akinek az a terve, hogy megméretteti magát az elnökválasztáson, jelzést küld afelé, hogy az ország irányultságát más irányba szeretné elmozdítani. „Amennyiben az elnök úr úgy dönt, hogy indul az államfőválasztáson, akkor azt meg kell neki köszönni, nekünk pedig a saját munkánkkal kell foglalkoznunk. Amennyiben úgy dönt, hogy mégsem indul a választásokon, akkor rajtunk, a fejlett, demokratikus társadalom értékeinek védelmezőin áll, hogy Szlovákiát visszalépések nélkül előbbre vigyük és fejlesszük” – mondta.

 

Sulík-Štefunko összecsapás: Jobbliberálisok: 1, balliberálisok: 0

 

Az ellenzéki pártok részéről sorra felmerülő államfőjelölt-nevek azt támasztják alá, hogy Andrej Kiska jelenlegi államfő több mint valószínű, hogy nem indul újra.

 

A Most-Híd berkeiből származó információk szerint a jelöltek között lehet maga Bugár Béla is (az erről szóló szavazásunkra itt lehet voksolni):

 

Bugár Béla köztársaságielnök-jelölésével kapcsolatban a Körkép.sk megkérdezi olvasóit:

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

 

DenníkN/Körkép.sk

Nyitókép: Foto N/Tomáš Benedikovič

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!