Angela Merkel német kancellár a kínai befolyásra figyelmeztetett Zoran Zaev macedón miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.  A német kancellár ezt annak kapcsán mondta, hogy Kína az utóbbi időszakban jelentős befektetéseket eszközölt a Nyugat-Balkán országaiban, elsősorban infrastruktúrába.

 

Merkel attól tart, hogy a balkáni országokban megnő Kína politikai befolyása, és egyúttal a kínai politikai érdekek  kiszolgálása. A kancellár elmondása szerint továbbra is kiáll a szabad piac eszméje mellett, de az „nem állhat kapcsolatban a politikai érdekérvényesítéssel”.

 

Kína nemrég vásárolta fel a görögországi Pireus városának hatlmas nemzetközi kikötőjét. Görögország ráadásul hatalmas nyomás alá került európai partnerei részéről, akik az állami tulajdon privatizációját követelték az országnak nyújtott több százmilliárdos mentőcsomagokért cserébe.

 

 hirdetes_400x285  

Szerbia, amely jó eséllyel lehet uniós tag a 2020-as évek közepén, kínai pénzből építheti meg a Budapestet Belgráddal összekötő gyorsvasutat. A görög és szerb projekt egyébként ugyanannak a gazdasági célnak a része: a kínai áruk minél gyorsabban történő eljuttatása Nyugat-Európába (a pireuszi kikötőtől Belgrádba, majd onnan vasúton Európa szívébe, onnan pedig tovább nyugt és észak felé.

 

Macedóniában 2014-től épülnek olyan autópályák, amelyek mögött kínai befektetési cégek állnak. Mindegyik projekt a kínai Egy öv egy út projekt része, amely a régi Selyemutat próbálja feléleszteni, hogy a távol-keleti termékek minél olcsóbban és gyorsabban jussanak el Európába.

 

Pravda.sk, Körkép.sk

Nyitókép: rferl.org

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!