Azok a konspirációs elméletek, amelyek vasárnap Robert Fico kormányfő beszédében hangzottak el Andrej Kiska államfő beszédére célozva, nem járulnak hozzá a jelenlegi helyzet megoldásához – véli Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter (Most-Híd).

 

Žitňanská az RTVS-nek elmondta, hogy szerinte Robert Kaliňák belügyminiszter távozása a minimum ahhoz, hogy a jelenlegi kormány folytatódjon.

 

Múlt héten egy olyan konkrét kérést fogalmaztunk meg, ami számunkra a minimumot jelenti. Egyelőre semmilyen választ nem kaptunk rá“ – konstatálta az igazságügyi miniszter Kaliňák esetleges lemondásának margójára.

 

 hirdetes_810x300  

Žitňanská arra a kérdésére, hogy távozik-e a posztjából, ha Kaliňák továbbra is a belügyminiszteri funkcióban marad, nem akart válaszolni.

 

„Ha ez lesz a valós forgatókönyv, akkor nem lehet a médián keresztül az elképzeléseinket üzengetni. Nem érzem úgy, hogy most felelnem kellene ezekre a kérdésekre“ – jelentette ki az RTVS-nek Žitňanská, majd hozzátette, hogy erről a kérdésről is döntenek a Most-Híd Országos Tanácsán, ami március 12-én, hétfőn ül össze.

 

Az igazságügyi miniszter mindemellett közvetve kritizálta Robert Fico kormányfő és Andrej Danko (a parlament és az SNS elnöke) tegnapi beszédét. Elmondása szerint, azok a konspirációs elméletek, amelyek arról szólnak, hogy hol is írták meg az államfő beszédét, nem járulnak hozzá a feszült politikai helyzet megoldásához.

 

„Több pártelnöknek olyan megnyilvánulása volt, amelyek nem segítenek a helyzet megoldásában“ – zárta le Žitňanská.

 

SprávyRTVS

***L. Žitňanská: Od Smeru nemáme žiadnu odpoveď na požiadavku o R. Kaliňákovi***Lucia Žitňanská pre RTVS povedala, že Most-Híd doteraz nedostal od Smeru žiadnu odpoveď na požiadavku na odchod ministra vnútra Roberta Kaliňáka. Lucia Žitňanská kritizovala aj včerajšie vyhlásenie premiéra o štátnom prevrate. Podľa nej konšpirácie neprispievajú k vyriešeniu tejto situácie.Zuzana Kovacic Hanzelova

Gepostet von Správy RTVS am Montag, 5. März 2018

 

RTVS

Nyitókép: Branislav Wáclav/Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!