Családja, pályatársai, barátai és tisztelői körében helyezték végső nyugalomra Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt szerdán a budapesti Farkasréti temetőben.

 

„Csodálatos színész voltál, a legnagyobbak közül való, ugyanolyan rejtélyes és titokzatos, mint a hivatásod” – búcsúzott Tahi Tóth Lászlótól a Vígszínház társulata nevében Eszenyi Enikő, az intézmény igazgatója.

 

Emlékeztetett arra, hogy Tahi Tóth László több mint fél évszázadon keresztül játszott színpadon, a színészetet hivatásának tekintette. „Tudtad, hogy milyen illékony a pillanat művészete, de azt is, hogy a megismételhetetlenség az ereje”– fogalmazott. Platonovot, az egyik legmisztikusabb drámai hőst a világirodalomban azért csak vele tudta elképzelni a rendező, mert Tahi Tóth László tragikus pillanatait mindig szellemesség és groteszk követte, e kettősséget könnyedén és leleményesen váltogatta – mutatott rá.

 

 hirdetes_400x285  
Fotó: Polyák Attila/Origo

 

Lukács Sándor színművész azt emelte ki, hogy Tahi Tóth László az 1960-as és 1970-es években játékával szinte megelőzte a korát, a Várkonyi Zoltán rendezte A nyár című darabban is egészen újszerű, groteszk stílust hozott, amelyet addig nem nagyon láttak hazai színpadokon. Ami még különösebb, ezt a fanyar iróniát át tudta menteni drámai szerepeibe is – tette hozzá. Lukács Sándor Csehov Platonovját és Csurka István Házmestersiratóját említette példaként, amelyek főszerepeiben Tahi Tóth László brillírozott.

 

Tahi Tóth Lászlót nagyszerű művészként jellemezte, aki kitartóan a maga útját járta, az erőszakosságot és az akarnokságot ki nem állhatta, de nem szerette a strébereket és a magukat mindig jó színben feltüntetőket sem.

 

Fotó: Mohai Balázs/MTI

 

Székhelyi József színművész a közös időtöltéseket elevenítette fel, amelyeken „rendíthetetlenül szűkszavúan” rengeteget teniszeztek. Emlékezett többek között a margitszigeti programokra, meccsekre, tévéfelvételre, ebédekre, a Bárdy György-versenyre és díjátadóra.

 

Tahi Tóth László életének 75. évében, február 22-én hunyt el.

 

MTI

Nyitókép: MTI-fotó/Mohai Balázs

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!