Az egészségben eltöltött évek számának növelése és az egészségmegőrzés területén a különböző „jó gyakorlatok” átültetése a célja annak programnak, amelyet uniós támogatással a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a magyar Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közösen valósít meg.

 

Rétvári Bence, a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára a témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a projektre 986 millió forint vissza nem térítendő uniós forrást használhatnak fel.

 

Mint kifejtette, a program során azt szeretnék elérni, hogy az egészségügy, a megelőzés és az egészségmegőrzés területén javítsa az anyaországban és a határon túl élő magyarok egészségi állapotát, csökkentse a társadalmi egyenlőtlenségeket. A magyar kormány mindig is úgy tekintett a Kárpát-medencére, mint egy egységes térre, ahol magyarok nem csak az országhatáron belül, hanem azon kívül is élnek – fogalmazott az államtitkár.

 

 hirdetes_810x300  

Ez a program egyebek között abban segít, hogy ne csak Magyarországon, hanem a határon túl élő magyarok esetében is növekedjen az egészségben eltöltött évek száma – emelte ki Rétvári Bence.

 

Az államtitkár emlékeztetett, hogy az elmúlt években is számos, az egészségre jó hatással bíró intézkedés született. Ezek között említette, a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítását, az úgynevezett csipszadó bevezetését, a közétkeztetés megreformálását, illetve egyes védőoltások ingyenessé tételét.

 

Győri-Dani Lajos, a szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke arról beszélt, hogy harmincéves tapasztalatukat fogják a „terepen” hasznosítani. Hozzátette: szeretnének eljutni a határon túli hátrányos helyzetű településekre, ott egészségfelmérést, szűrővizsgálatokat végezni, vagy helyben tájékoztatást adni, de a laikus segítők képzését is vállalják.

 

Az ügyvezető alelnök úgy véli, ezzel a programmal több tízezer embert érnek el, hiszen úgy állították össze a programot, amely következtetésiből később cselekvési tervek készülhetnek.

 

„A mi problémáink nagyon egyformák”, legyenek azok társadalmi vagy egészségügyi gondok – fogalmazott Győri-Dani Lajos.

 

MTI

Nyitókép: hirado.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!