A Most-Híd frakcióvezetője, Gál Gábor szerint a vegyespárt „továbbra is nyomást fog kifejteni, hogy megváltoztassák az országos rendőr-főkapitány kiválasztásának folyamatát”. Gál ezt a közrádió Sobotné dialógy című műsorában jelentette ki.

 

Gál Tibor Gašparra célozva úgy fogalmazott:

 

„Előnyös lenne, ha azok az emberek, akikkel szemben a nyilvánosságnak fenntartásai vannak, maguk döntenék el, hogy akarnak-e maradni”

 

A most-hidas frakcióvezető szerint a Most-Híd korábban is azt szerette volna, ha nem a Smer kezébe kerül a belügyi tárca.

 hirdetes_400x285  

„A politikai azonban nem a vágyakról, hanem a lehetőségekről szól”

 

mondta.

 

Gál kijelentette, hogy szerint a Most-Híd nem követett el árulást választói felé. Mint mondta, az alacsonyabb szintű pártstruktúráknál nem Fico, hanem „csak” Kaliňák távozása jelent meg követelményként.

 

Gál védelmébe vette Peter Pellegrinit, szerinte elég „autonóm” miniszterelnök lesz. Emlékeztetett, hogy Iveta Radičová sem volt pártelnök, mégis miniszterelnökként tevékenykedett.

 

Teraz.sk

Nyitókép: hnonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!