Robert Kaliňák leköszönő belügyminiszter ma a sajtónak azt nyilatkozta, hogy szerint Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt nem szabadna elmozdítani. Hozzátette, ha miniszter maradna, ő nem távolítaná el Gašpart.

 

„Különbséget kell tenni. A politikai felelősséget, amit én vállaltam, a rendőröknek nem kell vállalniuk. Ez nem lenne demokratikus. A rendőrök akkor távoznak, ha megsértik a törvényt, és ha jól emlékszem, Gašpar nem tett ilyesmit”

 

fogalmazott a belügyminiszter. Hozzátette, hogy tiszteletben tartja, hogy új kormány áll fel, és hogy saját jogköröket alakít ki, illetve hogy olyan törvényt készít elő, amely más módon választja meg a rendőrfőkapitány személyét, mint eddig.

 

A legutóbbi információk szerint Peter Pellegrini (Smer), akit Andrej Kiska megbízott az új kormány megalakításával, olyan személyt akar a belügyi tárca élére állítani, aki nem régi tagja a Smernek de szakembernek tekinthető. A Most-Híd korábbi nyilatkozatai szerint szeretnének megoldást találni arra, hogy csere történjen a rendőrfőkapitányi székben. A belügyi tárcavezető személyének megfelelő kiválasztása az egyik lehetséges út – a miniszter nevezi ki ugyanis a rendőrfőkapitányt.

 hirdetes_400x285  

 

Kormányalakítás: Gál igazságügyi miniszter, Solymos miniszterelnök-helyettes lesz

 

Teraz.sk

Nyitókép: denníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!