Egyelőre nem érték el az előrehozott választások kiírásához szükséges kritikus tömeget a szlovákiai tüntetések – jelentette ki a Külügyi és Külgazdasági Intézet helyettes vezetője hétfőn, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 

Ugrósdy Márton közölte: főként fiatalok, értelmiségiek, a politikailag aktív nagyvárosi lakosság követeli a választások kiírását. Ugyanakkor a Robert Fico volt miniszterelnök törzsszavazóinak számító idősebb vidékiek egyelőre nem kapcsolódtak be a mozgalomba.

 

Úgy tűnik, hogy a három kormánypárt – az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Most-Híd – egyezségre jutott Fico lemondása után a kormányzás folytatásáról – mondta a szakértő.

 

 hirdetes_810x300  

A belpolitikai válság azután bontakozott ki Szlovákiában, hogy február végén – a rendőrség feltételezése szerint vélhetően munkájával összefüggésben – élettársával együtt meggyilkolták Ján Kuciak tényfeltáró újságírót. Azóta lemondott posztjáról a belügyminiszter és Robert Fico miniszterelnök is.

 

MTI

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!