Valamikor péntek és hétfő között csapódhat a Földnek a 2016 óta nem működő Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrlaboratórium, amelynek roncsai mintegy ezer négyzetkilométernyi területen szóródhatnak szét – írja a HVG.

 

A Tienkung–1 űrállomással másfél éve szakadt meg a rádiókapcsolat. Azóta tudni lehet, hogy a vezérelhetetlen kínai űreszköz hatalmas darabjai valamikor a Földre fognak zuhanni. Az Európai Űrügynökség szakemberei szerint kicsi annak valószínűsége, hogy a Tienkung-1 lehulló darabja emberbe csapódjon: tízmilliószor kisebb, mint annak esélye, hogy villámcsapás érjen valakit. Igaz, ez is megtörténik időnként.

 

A piros négyszögön belül bárhova zuhanhatnak a darabok. Kép: hvg.hu

 

A visszazuhanó egységek valahol az északi szélesség 43. foka és a déli szélesség 43. foka között fognak földet érni. Ez Európa több országát (Spanyolország, Olaszország, Szerbia, Görögország), Ázsia és benne Kína jelentős részét, az USA nagyobb részét foglalja magában, valamint a déli féltekén szinte minden lakott területet.

 hirdetes_810x300  

 

A szakértők ugyanakkor korábban már figyelmeztettek: a szétesett űrállomás minden darabjának érintése nagyon veszélyes lehet.

 

Az űrállomás jelentős része ugyan elég a légkörben, emberi számítások szerint néhány nagyobb – több mint 100 kilós – darabja azonban becsapódhat. A várakozások szerint a darabok nem egy adott területre érkeznek, hanem 1000-1200 kilométeren szétszóródva. Arról, hogy a hatalmas darabok a Föld mely részeire zuhanhatnak, a harvardi asztrofizikus korábban egy térképet is közölt.

 

HVG

Nyitókép: pid.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!