Szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlott az ünnepi szentmise és a Ferenc pápa által celebrált húsvéti szertartás Rómában.  Az egyházfő  még előtte megkeresztelt nyolc felnőttet, köztük egy nigériai koldust, akit hősként emlegetnek Olaszországban, mivel puszta kézzel ártalmatlanított egy fegyveres rablót.

 

Az ünnepi misét követően Ferenc pápa elmondta Urbi et Orbi, vagyis a városnak és a világnak szóló áldását. Az Urbi et Orbi áldás központi témája minden évben a béke, ilyenkor Ferenc pápa felsorolja a világnak azon részeit, ahol az emberek még szenvednek és konfliktusok pusztítanak. Idén többek között Szíria, Ukrajna és Venezuela is említésre került. A pápa üzenete, hogy a mai világ is tele van szenvedéssel, az embereknek fel kell nyitni a szemüket, nem szabad közönnyel fogadni mások szenvedését.

 

Arra bíztatta a híveket, hogy ne maradjanak tétlenek, ha igazságtalanság üti fel a fejét környezetükben. A szertartás során meggyújtották a húsvétkor használatos gyertyákat, amik a sötétségből a fénybe lépést, Jézus feltámadását szimbolizálják.

 

 hirdetes_400x285  

A Szent Péter-bazilika loggiáján mondott üzenetében a katolikus egyházfő egyben „a béke gyümölcseit kérte az egész világ számára, mindenekelőtt a szeretett és megkínzott Szíria számára, amelynek népességét kimerítette a véget nem érő háború”.

 

Bárcsak ezen húsvéton a feltámadott Krisztus fénye megvilágítaná valamennyi politikai és katonai vezető lelkiismeretét, hogy legyen vége a mészárlásnak” – mondta a pápa. Az egyházfő egy nappal az után beszélt erről, hogy a szíriai hadsereg parancsnoksága bejelentette, hogy visszafoglalta Kelet-Gúta városainak és falvainak a többségét.

 

A katolikus egyházfő szorgalmazta a megbékélést a Szentföldön, ahol „védtelen emberekre csapnak le”. „Fohászkodjunk a megbékélés gyümölcseiért a mai is konfliktusok sebezte Szentföld számára, amelyek nem kímélik a védteleneket” – mondta a pápa.

 

A pápa azért imádkozott, hogy Jézus ereje „hozza meg a remény és a méltóság gyümölcseit ott, ahol nélkülözés és kirekesztés, éhség és munkanélküliség van, ahol – manapság oly gyakran elutasított – bevándorlók és menekültek vannak, ahol megtalálható a selejt kultúrája, a drog- és az emberkereskedelem, valamint a rabszolgaság modern formái”.

 

 

MTI/Euronews/Körkép.sk

Képek: reprofoto (RTVS)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!