Dušan Kováčik speciális ügyész fegyelmi eljárás indítására tett javaslatot a Speciális Ügyészi Hivatalnál Vasiľ Špirko ellen – tájékoztatta a TASR-t Jana Tökölyová, a Speciális Ügyészi Hivatal szóvivője.

 

Dušan Kováčik speciális ügyész fegyelmi eljárás indítására tett javaslatát 2018. március 28-án terjesztették elő a Főügyészségen. Azokról a részletekről, amelyek az ügyész fegyelmi felelősségét érintik, és amelyekkel a fegyelmi bizottság fog foglalkozni, jelenleg nem nyilatkozhatunk” – mondta Tökölyová.

 

A Denník N szerdán közölte azt az információt, mely szerint Vasiľ Špirkó ellen fegyelmi eljárás indult a március 8-án tett sajtótájékoztatója miatt. Špirko akkor többek között azt közölte, hogy bűnvádi feljelentést tesz „Robert Kaliňák belügyminiszter, több magas beosztású rendőrtiszt, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) igazgatója és a Nemzeti Korrupcióellenes Egység igazgatója ellen, mégpedig különösen súlyos bűncselekmény, szabotázs gyanúja miatt”. A sajtótájékoztatón a belügyminisztériumon belüli korrupció gyanújáról is említést tett.

 

 hirdetes_810x300  

A TASR Vasiľ Špirko ügyész álláspontjára is kíváncsi volt az ügyben. „Mivel ma szolgálati feladatokat láttam el, ezért az eljárás indítására tett javaslatról csak a sajtóból értesültem, ezért nem tudok erről nyilatkozni. Nyilatkozni akkor fogok, ha megismerkedtem a fegyelmi vétség jellegével és a javasolt szankcióval. Köszönöm” – írta SMS-üzenetében Špirko a TASR-nek.

 

 

Teraz.sk/Sme.sk

Nyitókép: Nový Čas

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!