Az INESS gazdaságkutató intézet tette közzé az alábbi grafikont, ami nagyon szemléletesen világít rá a kormány minimálbér-emelésének valódi okára. Az emelés ugyanis sokkal inkább segít az állami költségvetés felduzzasztásában, mint az munkásokon.

 

2017-2018-ban a kormány 88 euróval emelte a minimális munkaerőköltséget (szuperbruttó bért, ami a nettó fizetés és az államnak fizetett járulékok összege). Ebből mindössze 29 euró landol a minimálbéres alkalmazottaknál. Az emelés zömét az állam teszi zsebre, összesen 59 eurót.

 

Vagyis, míg az minimálbéren élő emberek 8 százalékos emelkedéssel kénytelenek beérni, az állam 32 százalékos bevételnövekedést könyvelhet el a béreken.

 

 hirdetes_810x300  

Ráadásul, a minimálbér emelése a járulékterhek emelése mellett növelheti a munkanélküliséget is. Nem csak arról van szó, hogy a gyárak esetleg elköltöznek, ugyanis az állam által kivetett járulékok nagysága miatt sok kisvállalkozó tartózkodik az alkalmazottak felvételétől, vagy a munkások számának növelésétől. Szlovákiában a kis- és középvállalkozások foglalkoztatják az emberek 70 százalékát.

 

 

Körkép.sk

Nyitókép: Facebook/INESS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!