A houstoni Orion Span Inc. nem akármilyen szállodát létesítene. 2021 végén indítaná el a világ első kereskedelmi úrhotel-projektjét, az Aurora Station-t. A modult 2021-ben lőnék fel 300 kilométeres magasságba, majd Föld-körüli pályára állítanák.

 

A befogadó képessége nem lenne túl nagy: 4 vendégnek és két fős személyzetnek lenne benne hely. Az odalátogatók összesen 384 napkeltét és naplementét láthatnak majd a 12-napos „üdülés” ideje alatt.

 

A SpaceX korában egy fizető vendégeknek szánt űrszálloda gondolta nem is annyira meglepő. Az Orion Span saját projektjéről úgy nyilatkozott:

 

 hirdetes_810x300  

„Embereket akarunk az űrbe vinni, mert az a civilizáció végső határa”

 

A fizetőképes érdeklődők közül sem mindenki élhet majd a lehetőséggel. A szívbetegek és az egészségügyi szempontból űrutazásra alkalmatlan személyek nem lehetnek majd részesei a földöntúli élménynek.

 

Az űrhotel szolgáltatásainak ára minden értelemben csillagászati: a 12 napos ott tartózkodás 9,5 millió dollárba (7,8 millió euróba) kerül majd. Már csütörtöktől várják a jelentkezőket, 80 ezer dolláros kaució letétele után felkerülnek az érdeklődők listájára.

 

Fotó: Bloomberg.com

 

Bloomberg.com

Nyitókép: Bloomberg.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!