A Fehér Ház szóvivője cáfolta Emmanuel Macron francia államfőt, aki egy vasárnapi televíziós interjújában azt állította:  „meggyőzte” Donald Trump elnököt arról, hogy az Egyesült Államok ne vonuljon ki Szíriából.

 

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője hétfőn leszögezte: nem változott az amerikai kormányzat álláspontja a szíriai szerepvállalásról.

 

„Az elnök egyértelműen megmondta: az a célja, hogy az amerikai erők kivonuljanak Szíriából,  mihelyt az  lehetséges” – fogalmazott a szóvivő.

 

Washington korábban többször is hangsúlyozta, hogy szíriai jelenléte csupán addig indokolt, amíg nem sikerül legyőzni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szír földön harcoló egységeit. A múlt héten szombatra virradóra – az Egyesült Királysággal és Franciaországgal közösen – végrehajtott légicsapás egyszeri volt, és célja a kelet-gútai térségben lévő Dúma városában április 7-én elkövetett vegyifegyver-támadás megtorlása, elrettentés a további vegyifegyver-támadásoktól, illetve a szíriai vegyifegyver-készletek megsemmisítése volt – hangzott a washingtoni közlemény.

 hirdetes_810x300  

 

Az Egyesült Államok és szövetségesei a damaszkuszi kormányzatot tartják felelősnek a vegyifegyver-támadásért, s mint a Fehér Ház szóvivője pénteken közölte: „nagyon megbízható” hírszerzési információk megerősítik, hogy az ideggázzal elkövetett támadásért Damaszkusz a felelős.

 

MTI

Nyitókép: politico.eu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!