A korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben mégis emelkedhetnek a nem életbiztosítás-jellegű biztosítások. A kormány ugyanis elfogadta azt a törvényjavaslatot 8 százalék extra járulékkal terheli meg az ilyen biztosításokat – kivéve a kötelező gépjármű-biztosítást, amelyre már korábban vetettek ugyanilyen mértékű különadót.

 

A héten napvilágot látott információk szerint a koalíciós pártok nem tudtak megegyezni a biztosítások megadóztatásával kapcsolatban. A jelek szerint azonban mégis megállapodás született. A pénzügyminisztérium javaslata átment a mai kormányülésen, így október 1-jétől már be is vezethetik a 8 százalékos különadót, amely csak az életbiztosításokra nem vonatkozik majd.

 

A Pénzügyminisztérium szerint a változtatásra azért van szükség mert csak a kötelező autóbiztosításokra kivetett különadó „nem rendszerszintű” intézkedés és „alkalmazási problémákat okoz a biztosítóknak”.

 

 hirdetes_810x300  

Hozzátették, hogy szerintük a változtatást a biztosítók ügyfeleinek nem kellene megérezniük, mert úgyis lehetőségük lesz a legjobb ajánlatot kínáló biztosítót megválasztani. Peter Kažimír (Smer) miniszter meg van róla győződve, hogy a biztosítók versenyezni fognak az ügyfelekért, ezért nem fognak emelkedni az ügyfelek költségei.

 

A gyakorlat azonban más mond. A pénzügyminisztérium hasonló retorikával vezette be a kötelező gépjármű-biztosítás különadóját is, ám semmi sem akadályozta a biztosítókat abban, hogy annak költségét tovább terheljék az ügyfelekre – verseny ide vagy oda.

 

Hozzá kell tenni, hogy a kormány javaslatát a biztosítók is bírálták. Azzal érvelnek, hogy az ágazat együttes nyeresége nem feltétlenül éri el az állam által kivetett 8 százalékos adót – ráadásul a régebbi szerződésekre is vonatkozik.

 

A pénzügyi tárca válasza erre az, hogy az ilyen adó bevezetése „teljesen standard” módszer, és egyébként is, németországi és osztrák szakemberekkel egyeztettek a javaslat kidolgozásakor.

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Nyitókép: tvnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!