A Trianon című rockopera nem csupán az 1920-as békeszerződésről szól, hanem arról is, hogy miként próbálta feldolgozni a magyar társadalom a békekötés következményeit az elmúlt csaknem 100 évben – mondta az MTI-nek Koltay Gábor, a nagyszabású darab rendezője.

 

A rockoperát június 22-én és 23-án mutatják be a fővárosi Hősök terén. A több száz szereplőt felvonultató darab zenéjét Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője szerezte, a szövegkönyvet Koltay Gábor emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével állította össze.

 

Koltay Gábor kiemelte: a darab dramatikus részleteit két héten belül kezdik el próbálni kisebb helyszíneken. A Hősök terén június 8-án kezdik el építeni a díszletet, majd június 18-án indulnak a helyszíni próbák.

 

 hirdetes_810x300  

A két évvel ezelőtt bemutatott Itt élned, halnod kell című történelmi rockmusicalhez képest a Trianon jobban épít majd a színészi játékra, ugyanakkor megmaradnak a grandiózus, tablószerű nagy jelenetek is – fűzte hozzá.

 

A darab négy tételből áll, az első a 19. század végi millenniumi ünnepségektől Trianonig tart, a második 1920-tól a második világháború végéig, a harmadik a Kádár-korszakot mutatja be, a záró tétel pedig a rendszerváltozás óta eltelt éveket, benne az EU-csatlakozást és 2010-et, amikor az Országgyűlés megszavazta a nemzeti összetartozás napját, a Trianon-emléknapot.

 

Bár iszonyatosan nehéz, a rendező szerint fel kell oldani a csaknem 100 éve aláírt trianoni békeszerződés okozta történelmi traumát. Úgy vélte, Trianonnal kapcsolatban mindig sok volt a szenvedély, a félreértés és a hazugság, minden 20. századi politikai berendezkedés a saját íze szerint értelmezte a történelmi eseményt és következményeit.

 

Hangsúlyozta: nem a határok átrajzolására, hanem sokkal inkább a határok feletti nemzetegyesítésre kell törekednie Magyarországnak, kihasználva az egységesülő Európa adta lehetőségeket, segítő kezet nyújtva a határon túl élő közösségeknek, hogy a lehető legteljesebb élhessék meg magyarságukat. Mindebben a rockopera is segíthet azzal, hogy érzelmileg átélhetővé teszi és ösztönzi a trauma kibeszélését.

 

Az Esztrád Színház produkciójában színpadra lép mások mellett Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Makrai Pál, Sipos Imre, Benkő Péter, Palcsó Tamás, Rudán Joe, Varga Szabolcs és Varga Vivien is. A produkcióban tizenöt énekes, húsz színész, kétszáz táncos, száz statiszta, harminc lovas és negyven artista fog közreműködni.

 

MTI

Nyitókép: 24.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!