Az autók eladása idén növekedett a legkisebb mértékben az elmúlt öt év statisztikái között. A szakértők úgy vélik, hogy ez azt jelzi, Európa eléri a piaci potenciálja maximumát, vagyis a pontot, ahonnan már nem lesz képes jelentősebben tovább bővülni. Ezek azonban összesített adatok, az EU-n belül az egyes régiók más-más helyzetben lehetnek.

 

2014 és 2017 között az autóeladások mennyisége minden negyedévben 4-9 százalékkal emelkedett Európában. Az elmúlt négy negyedév azonban már sokkal szerényebb bővülést mutatott: az idei első három hónapban már csak fél százalékos növekedést mutattak a statisztikák.

 

Szlovákiában azonban még van hova erősödni, a legutóbbi negyedévben 7 százalékkal nőt az új autók eladása, míg Nagy-Britanniában 12 százalékkal csökkent.

 

 hirdetes_810x300  

Ám még a 7 százalék is elég szerénynek mondható a horvát és magyar autópiachoz képest. Horvátországban 28, Magyarországon pedig 30 százalékkal emelkedett 2018 első negyedévében az újonnan regisztrál gépjárművek száma. Így Magyarország európai összesítésben az első, Horvátország a második Szlovákia pedig a harmadik.

 

Őket Németország követi a maga 4 százalékos eredményével, majd Franciaország 3 százalékkal. Olaszország már mínuszba fordult, ott 1,5 százalékkal csökkentek az új autó eladások, Írországban -6 százalékkal.

 

Németországban például az veti vissza vagy sok esetben csak késlelteti az új autó vásárlását, hogy kitiltják-e és ha igen mennyi német nagyvárosból tiltják-e ki a dízelautókat. Emiatt sokan elhalasztották autóvásárlási terveiket.

 

TA3.com, Körkép.sk

Nyitókép: TA3.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!