Robert Fico smeres pártelnök ma esti sajttájékoztatóján bejelentette, hogy holnap mutatják be az államfőnek a Smer új belügyminiszter jelöltjét. A nyilvánosság tehát leghamarább holnap tudhatja meg, ki lesz a soron következő belügyi tárcavezető.

 

Robert Fico többször is hangsúlyozta, hogy a miniszterek jelölése a Smer vezetőségének feladata, ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Andrej Kiska államfőnek a szokásjogok értelmében „nem áll módjában” elutasítani a párt jelöltjét.

 

A vezetőség állítólag egyöntetű döntést hoz majd, hivatalos határozat holnap születik, majd egyeztetnek a koalíciós partnerekkel a holnapi koalíciós tanácson, ezután értesítik a jelölt kilétéről a köztársasági elnököt.

 

 hirdetes_810x300  

Sajótértesülések szerint a legvalószínűbb forgatókönyv szerint Denisa Saková jelenlegi belügyi államtitkár lesz a nemrég lemondott Drucker utódja. Sakovát Robert Kaliňák jobbkezeként tartják számon.

 

Ezt a lehetőséget támogatja Martin Glváč (Smer) frakcióvezető is, és a sajtónak Juraj Blanár, a párt alelnöke is Saková nevét említette.

 

Körkép.sk

Nyitókép: 24hod.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!