Az SaS szerint a Most-Híd kérésére létrehozott Kisebbségi Kulturális Alapot behálózza a klientelizmus, és belső ellenőrző mechanizmusai sincsenek.

 

Különben nem történhetett volna meg, hogy a Richter család súlyos összeférhetetlenségbe kerüljön, és az Alap pénzosztó bizottságainak tagjaiként saját projektjeikre ítéljenek meg támogatást.

 

Smerhez közeli emberek

 

 hirdetes_810x300  

 „Felszólítjuk Ľubica Laššáková kulturális minisztert, hogy vonja le a szükséges személyi következtetéseket a Kisebbségi Kulturális Alap vezetővel szemben. Követeljük, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja meg az Alap gazdálkodását, és hogy a Richter család civil szervezetei adják vissza az állami támogatásokat, mivel nem transzparens módon lettek megítélve,“

 

–  jelentette ki Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS), a parlament alelnöke.

 

Az ellenzéki politikus szerint háttér információk szerint Richterék nemcsak a Smerhez közeli emberekként vannak számon tartva, hanem „profi romákként“ is, akiknek fő tevékenysége a szlovákiai cigányságnak szánt az állami támogatások megszerzése.

 

Nem tartott sokáig: Itt van Molnár Norbert első komolyabb botránya

 

Amint arról a Körképen is beszámoltunk, az aktuality.sk hétfői cikke terjedelmes írásban leplezte le a frissen alakult, Molnár Norbert vezette Kisebbségi Kulturális Alap pénzosztó bizottságaiban létező egyértelmű összeférhetetlenséget.

 

Webnoviny.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!