Az oroszok 49 százalékának meggyőződése, hogy Oroszország megőrizte nagyhatalmi státusát – derült ki a VCIOM állami közvélemény-kutató intézet hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.

 

Ez nyolc százalékpontos csökkenést jelent a tavaly mért értékhez képest. A megkérdezettek több mint egyharmada biztos abban, hogy Oroszország másfél-két évtizeden belül a világ vezető országai közé emelkedhet. 11 százalék nem ért egyet ezzel a megállapítással. A kételkedők aránya magasabb a 18-24 év közötti fiatalok körében (16 százalék), illetve a moszkvai és a szentpétervári lakosok között (17 százalék).

 

Az erő letéteményese a válaszadók 26 százaléka szerint a hadsereg, 22 százalék szerint az orosz nép, 17 százalék szerint pedig az elnök. A nagyhatalmi lét szintén fontos összetevőjeként nevezték meg a felmérés részvevői a független politikát, valamint az ország természeti kincseit és hatalmas területét.

 

 hirdetes_400x285  

A megkérdezettek 18 százaléka a fegyveres erők fejlesztését, 12 százaléka a Krím elcsatolását, 8 százaléka pedig a 2014-es téli olimpia megrendezését nevezte meg az országnak az elmúlt 10-15 évben elért legnagyobb sikereként.

 

A felmérés április utolsó harmadában, egy mintegy 2 ezer fős mintán készült.

 

MTI

Nyitókép: pxhere.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!