Május 27-én tematikus napot tartott az M5 csatorna a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál zárónapjával egy időben. Az M5 már jól ismert műsorvezetői – Koltay Anna, Dobos Evelin, Bősze Ádám és Béli Ádám – aznap háromszor két órára jelentkeztek majd a képernyőn, kiemelt figyelmet fordítva a fesztiválra nevezett pályaművekre – mondta el a Hírado.hu-nak az M5 csatornaigazgatója. Dér Ágnes egyúttal az induló új sorozatokról is beszélt.

 

Az M5 tematikus napja, ahogy tavaly, úgy idén is egybeesik a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál zárónapjával, amelyet Gödöllőn rendeznek meg – mondta el a Híradó.hu-nak az M5 csatornaigazgatója. Dér Ágnes kifejtette, a fesztivál tematikája közel áll a csatornához, hiszen az M5-nek fontos az ismeretterjesztés, amelyben kiemelt szerep jut a természetfilmeknek.

 

Így például az M5 lexikon egyik tagja, a Kék bolygó című sorozat, amely hétről hétre két adásban olyan fejlesztésekre, találmányokra hívja fel a figyelmet, amelyek azt célozzák, hogy élhetőbbé váljon a bolygó, hogy a jövő generációinak is legyen friss levegője és tiszta ivóvize.

 

 hirdetes_810x300  

Dér Ágnes hozzátette, ezek mellett a műsorvezetők és vendégeik olyan témákról is beszámolnak, amelyeket a csatorna is feldolgoz műsoraiban, de az újdonságokra is nyitottak. A határon túli magyarlakta települések érdekességeivel, értékeivel is foglalkoznak, valamint a határon túli természetvédelmi területek, nemzeti parkok munkatársaival is készülnek élő bejelentkezések.

 

Tavaly az M5 különdíját a Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon Olma Frigyes nyerte Gemenc, az árterek világa című filmjével. Dér Ágnes a pályaművekkel kapcsolatban elmondta: a nevezők közül rengetegen vannak olyanok, akik profi természetfilmesek. Hozzátette, ez egy olyan műfaj, ami egészen speciális felszerelést igényel, hiszen a természetet „nem lehet rendezni”, különös figyelmet, félkészültséget és tapasztalatot vár el a műfaj a nevezőktől.

 

Megjegyezte, ez érezhető a produkciók színvonalán is, mert van, aki már huszonöt nyár óta figyeli meg egy-egy madárfaj fészkelési szokásait, és vannak a pályakezdők, akik hihetetlen ambícióval és elszántsággal készítik el természetfilmjüket, amelyben van valami egyedi, valami figyelemre méltó.

 

Az M5 nélkül a művészmozikban sugárzott néhány alkalomtól eltekintve szélesebb közönséghez nem juthatnának el ezek a nagyszerű alkotások.

 

Sajtóhír/Körkép.sk

Nyitókép: M5 sajtóosztály

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!