A leggyakrabban használt vitamin- és ásványianyag-étrendkiegészítők nem javítják, de nem is károsítják az egészséget – vélik kanadai kutatók. A tudósok azonban hangsúlyozzák, hogy az orvossal egyeztetve személyre szabott vitaminpótlásnak továbbra is van értelme, és vannak olyan vitaminok, melyek még a stroke kockázatát is csökkenthetik.

 

Meglepődve állapítottuk meg, hogy milyen kevés pozitív hatásuk van az emberek által fogyasztott legnépszerűbb étrend-kiegészítőknek. Felülvizsgálatunk azt találta, hogy nem káros, ha multivitaminokat, D-vitamint, kalciumot vagy C-vitamint szedünk, de látszólag semmilyen haszna nincs” – idézte a St. Michael Kórház közleménye David Jenkinst, a Journal of the American College of Cardiology folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzőjét.

 

Az embereknek tudatában kell lenniük annak, milyen étrend-kiegészítőket fogyasztanak, és figyelniük kell arra, hogy kimondottan az egészségügyi szakemberek által megállapított vitaminhiány vagy ásványianyag-hiány pótlására szolgáló készítményt szedjenek” – tette hozzá Jenkins. Merthogy valamit azért mindenképpen érdemes: a kutatók megállapítottak, hogy a folsav, továbbá a B-vitaminok folsavval együtt alkalmazva csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek és a stroke kockázatát.

 

 hirdetes_810x300  

A folsavon kívül, amely csökkentheti a stroke és a szívbetegségek kockázatát, az a leghatásosabb, ha az ember egészséges étrendet követ, hogy feltöltődjön vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Mostanáig egyetlen étrend-kiegészítőkről készült kutatás sem bizonyította, hogy nincs jobb, mint a kevésbé feldolgozott élelmiszerek, köztük zöldségek, gyümölcsök és magvak fogyasztása” – hangsúlyozta David Jenkins.

 

MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!