Már a néhány ezres infláció sem volt épp leányálom a hétköznapi venezuelai lakos számára. Eddig is kilóra mérték a bankjegyeket a piacon, ezután azonban valószínűleg a feketepiaci valuták kerülnek előtérbe. Nincs elég élelmiszer az országban, az infláció pedig nem kevesebb, mint 24 600 százalék.

 

Aligha maradna helyén tájainkon a kormányzat, ha hetente a negyedével drágulna meg a kenyér. Venezuelában azonban még választásokat is lehet nyerni ilyen körülmények között. A Európa az USA és több más ország valószínűleg jogosan nevezte „nem szabad választásoknak” a nemrégiben lezajlott venezuelai voksolást. Az elnök, Nicólas Maduró azonban maradt, ahogy a válság is.

 

A Venezuelai Nemzetgyűlés legfrissebb statisztikái szerint az infláció elszabadulása egyre gyorsul.  Áprilisban éves szinten 14 ezer százalékos volt a pénz elértéktelenedése. Április viszonyítva azonban a májusi árak már 110 százalékkal emelkedtek, vagyis egyetlen hónap leforgása alatt a duplájába kerül az a kevés is, amit meg lehet venni a gazdasági összeomlás szélén álló országban.

 

 hirdetes_400x285  

Összehasonlításképp: áprilisban márciushoz képest 80 százalékos volt a drágulás, márciusban februárhoz képest 67 százalékos.

 

A dél-amerikai országban inflációs adatokat a központi bank már két éve nem ad ki, helyette a nemzetgyűlés teszi ezt meg, ezért az adatok korántsem megbízhatók. Ezúttal azért hisznek benne a közgazdászok, mert több független elemző becslésével is egybevágnak.

 

Körkép.sk, Reuters.com

Nyitókép: twitter/securefreesociety

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!