A következő idénytől két magyar csapattal, a DVTK Jegesmedvék és a MAC Budapest együttesével 12 résztvevősre bővül a szlovák jégkorongbajnokság élvonala, a Tipsport Liga – jelentették be pozsonyi sajtótájékoztatójukon a szlovák sorozat és a Magyar Jégkorongszövetség (MJSZ) vezetői csütörtökön.

 

Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a legfelsőbb szlovák jégkorongligában nem szokványos, hogy külföldi csapatot is bevegyenek a sorozatba, azonban – valószínűleg – a magasan szabott indulási díj meggyőzte a szlovákokat arról, hogy a két magyar csapat is részt vehessen a Tipsport Liga most kezdődő idényében.

 

Magyar csapatoknak is szurkolhatunk a szlovák hokiligában?

 

 hirdetes_400x285  

„Nagyon jó kapcsolatot építettünk ki a szlovákokkal, és mindig is az volt a vágyunk, hogy elérjünk a szlovák hokihoz” – mondta a megegyezésről Egri István, a miskolci DVTK Jegesmedvék elnöke. Megjegyezte, bízik benne, hogy sikerül majd hozzájárulniuk a közös liga színvonalának emeléséhez. Terveiket illetően rámutatott: mindent megtesznek azért, hogy bejussanak a rájátszásba, a legjobb nyolc közé.

 

Richard Lintner, a szlovák Tipsport Liga igazgatója újságírói kérdésre elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy a Tipsport Liga még tovább bővüljön – e tekintetben lengyel együttesek is szóba kerültek –, ám ezzel a kérdéssel csak a következő idény kiértékelése után akarnak komolyabban foglalkozni. Lintner kérdésre válaszolva cáfolta azokat a találgatásokat, melyek szerint a ligában való indulásért félmillió eurós részvételi díjat kértek volna csapatonként. Ám elmondta: a bővítésből adódó anyagi plusz – a televíziós közvetítési jogdíjakat, a reklámbevételeket és az indulási költségeket összesítve – közelíti az egymillió eurót.

 

nemzetisport.hu, Körkép.sk

Nyitókép: hokej.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!