Íme egy rövid gyűjtés arról, mi mindent várhatunk tőle 2030-ig a hvg.hu összeállításában.

 

Az amerikai üzletember/feltaláló kapcsán egyszemélyben lett a védjegye azoknak az őrült elképzeléseknek, amelyeknél a legtöbben csak legyintenének, hogy „ez lehetetlen”.

 

Jó példa erre a Tesla bő tíz évvel ezelőtt bemutatott első elektromos autója, a Roadster is, aminél még kevesen hitték volna, hogy az autóipar forradalmát láthatják. Azóta már elkészítette a rakétát, ami kilövés után képes visszaszállni a Földre – újra helyzetbe hozva az amerikaiakat az űrkutatásban –, és építi a hipergyors vákuumvasutat, ami egyszer Budapest–Bécs–Pozsony között is jár majd – csak, hogy néhányat emlékítsünk a projektjei közül – írja a portál.

 

 hirdetes_810x300  

2018

 

Várhatóan az idei évben befejezi annak a virtuális erőműnek a kiépítését, ami összesen akár 75 ezer ausztráliai háztartásban is képes lesz biztosítani az elektromos áramot.

 

Kép: hvg.hu

 

2019

 

Elon Musk tervei szerint 2019-ben indul majd be annak az elektromos kamionnak a gyártása, amelyet 2017 végén mutatott be, és amire már több mint száz megrendelés érkezett. 2018 októbere és 2019 áprilisa között mutathatja be a platós Teslát, 2019 novemberében pedig jöhet az elektromos crossover, a Tesla Y. Emellett ott van még a Boring Company is, a technológia, ami 240 km/h-val szállítaná az embereket a föld alatt. Ennek megvalósítására még nincs konkrét időpont, de az engedélyek függvényében a következő pár évben biztosan elkészül majd.

 

2020

 

Itt már kezdenek izgalmassá válni a dolgok. Ebben az évben kerülhet piacra a tavaly novemberben bemutatott Tesla Roadster 2, amelynek 1000 km-es hatótávolsága és 400 km/h-s végsebessége igen ígéretesnek tűnik. Ha a Model 3 gyártása is beindul, a Tesla éves szinten elérheti az 1 millió legyártott autót. Musk tervei szerint ekkorra már 1000 km-es hatótávolsággal közlekednek majd a Teslák.

 

 

2021

 

A számítások szerint három év múlva, 2021-ben indulhat be a gyártás a befejezett Gigafactoryban, ami a világ legnagyobb akkumulátorgyára lesz. Kérdés, milyen káoszt okoz ez akkor, amikor már mostani kapacitásával is globális akkumulátorhiány ütötte fel a fejét. Emellett 1000 darab Superchargert állítana fel Kínában.

 

2022

 

Musk valószínűleg ezt az évet várja a legjobban, ekkor veheti kezdetét ugyanis az első Mars-misszió, ami a majdani telepesek számára készítené elő a területet. Ekkorra már a SpaceX alapegysége lesz a Big Fucking Rocket.

 

2024

 

A már emléített rakéta segítségével a világ bármely pontjára képesek leszünk 60 perc alatt eljutni, de ami még ennél is fontosabb: elindul(nak) az első ember(ek) a Mars felé.

 

2030+

 

Hogy pontosan mi mindenre számíthatunk még Elon Musktól, az egyelőre kérdés, hiszen jóval több tervét nem ismerjünk, mint ahányat igen. Ilyen lehet például a Neuralink nevű fejlesztés, amely az emberi agyat és a számítógépet kötné össze. Bár ezt a projektet 2021-re becsülte Elon Musk, könnyen lehet, hogy 2030 utánra csúszik át a megvalósítás – zárja összefoglalóját a HVG.

 

HVG

Megosztás:
Címkék: Elon Musk Tesla

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!